The road so far... VII.

Szeptember 17-23.

A hét, két napos szünettel indult. Az au pair-ek rémálma! Most éppen a zsidó újév, a Rosh Hashanah miatt. Bár tökre nem értettem, hogy miért vonatkozik ez a nem zsidókra is… Mivel anyuka tanár, így neki sem kellett menni, de mégsem volt itthon, mert minden évben segít az egyik zsidó közösségnek ilyenkor egy kis plusz pénzért. Szóval így 8-kor kezdtem, mert apuka először elment bevásárolni, majd munkába. Segítettünk neki kipakolni a motyót, közben fura fejjel megjegyezte, hogy a pénteki mosást a gépben hagytam és, hogy nem szóltam anyukának, és a ruha bebüdösödött. Csak pislogtam, mint a kiszántott vakond, mert én tisztán emlékeztem, hogy elég késő volt már, bőven a munkaidőm után, mikor mondtam neki, hogy megyek, kicserélem a cuccot a mosógépben/szárítógépben. Lehet túl lefoglalta a tv vagy épp én nem voltam teljesen egyértelmű, de szerintem egy anyának, egy háziasszonynak, egy feleségnek eszébe jutott volna, ha más nem csak belekukkantani, hogy lejárt-e a gép. Vagy csak simán feltűnhetett volna neki, hogy két gép ruhával kevesebb van a kölykök szekrényében. Ha én belenézek, rögtön látom. Na mindegy, szépen elnézést kértem, aztán tovább nem érdekelt a dolog. Szinte egész délelőtt arts&crafts ment, főleg Jiji meg én mélyültünk bele, míg a másik kettő akkora felfordulást csinált a szobájukban meg a nappaliban is, hogy dühbe jöttem és megmondtam nekik, hogy 10percük van összetakarítani a mocskot, amit csináltak, különben hozom a szemetes zsákot és minden, amit a földön találok, megy a kukába. Kellett egy kis szemléltetés, hogy felfogják, nem viccelek, de végül az összes doboz visszakerült a helyére, amit voltak olyan ügyesek kiborítani a szoba közepére. Nem sokkal ebéd után megjött anyuka is és felvetette az ötletet, hogy menjünk el a Toys R Us-ba (óriási játékbolt) listát készíteni a télapónak. Én személy szerint örültem, hogy végre kitehetem a lábam a négy fal közül, de éreztem, hogy nem fog ez a szétnézünk-a-legnagyobb-játékboltban-és-nem-veszünk-semmit dolog olyan simán menni. Jillian már a kocsiban megkezdte a vergődést, mert leesett a bagoly szeme, amit korábban készített, és hogy máris menjünk haza, ragasszuk meg. Hallgattuk egy darabig, erre anyuka nekiállt ragasztót keresni a kocsi hátuljában. Azt hittem lehidalok! Majd mondta a gyereknek, hogy akkor a játékbolt előtt bemegyünk egy ilyen arts&crafts-os boltba és veszünk neki ragasztót. Had ne mondjam mit műveltek már ott, tiszta szégyen… mindent összefogdostak, levettek, lepakolták a földre, azt út közepére, stb. A játékboltban sem volt különb a szitu, sőt! A létező összes játékot végigtaperolták, amit elértek, majd ordítva kommentálták, hogy bizony nekik az mind rákerült a listára a télapónak. A legrosszabb, amikor biciklik, elektromos autók, rollerek, stb. következtek, és anyuka igazából semmit nem csinált. Sőt, esküszöm jobban érdekelte őt némelyik játék, mint a kölyköket! Azt hittem ott helyben agyvérzést kapok, de tűrtem szépen csendben. Végül mind a három választhatott 1db, valami tündérfigurát (7-8$ darabja), de Jiji el kezdett műsorozni, így anyuka mondta neki, hogy ő nem kap akkor olyat, csak a másik kettőnek veszi meg. Na, erre kitört a parasztgyalázat és rögtön olyan sírásba, toporzékolásba kezdett a kisasszony, hogy akik mögöttünk álltak a sorban, igencsak forgatták a szemüket. És a legjobb, hogy a végén anyuka mégis csak megvette azt a figurát mind a háromnak! Itt van kérem szépen a nevelés! Még szerencse, hogy az Au Pair in America pólóm volt rajtam, így még csak véletlenül sem néztek családtagnak :) 
Kedden is melóztam, anyuka megint elment segíteni a zsidó újév miatt. Mondta, hogy nagy vihar várható, már fújt a szél nagyon. Mondom f@sz@, akkor megint a négy fal közé ragadok a kölykökkel… Arts&crafts-oztunk szinte egész nap, de ugye nem telhet el nap egy kis műsor nélkül. Megint Jillian vállalta be a dolgot, méghozzá az ebéddel. Kérdeztem legalább tízszer, hogy mit kér enni, válasz semmit. Mondtam, hogy mi zacskós levest eszünk. Ő akkor sem éhes. Mondtam oké, de nekem ki ne találja utána, hogy mégis kér, mert akkor nagyon mérges leszek. Gondolom vágjátok mi volt: amint letettem a seggem és el kezdtünk enni, kérdezte, hogy hol van az övé. Mondtam sehol, mivel nem kért és én figyelmeztettem, hogy később nem csinálok. Erre sírva berohant a szobájába, hogy én nem adok neki enni, és hogy ő pedig mondta, hogy kér. A fejem már lángolt az idegtől, de persze megcsináltam neki a levest, nem hiányzik, hogy azt mondja a szülőknek, hogy nem adok neki enni. De szépen kiosztottam a kis búráját, hogy én nem vagyok a játszótársa vagy az anyja, apja, aki eltűri ezt, és hogy legközelebb tényleg éhen marad, ha nem válaszol. Aztán végig az asztalnál hülyeségeket dumált, próbált provokálni, de mondtam, hogy kispajtás ne akard, hogy én is beszálljak a játékba, mert akkor neked nagyon rossz lesz. Be is kussolt egy darabig :D Később vacsoránál is remekelt, kétszer borította ki a tele pohár vizét az asztalra. És ki ugrált utána? Hát persze, hogy én! Anyuka evett szépen tovább, a szeme se rebbent.

Szerdai szerzemény a TJ Maxx-ból

Csütörtökön ismét bebizonyosodott, hogy itt mennyire barátságosak az emberek. Délután sétálgattam a környéken, vizslattam a vizet, mert elég magasan állt, meg persze fotóztam, és az egyik dokk tulajdonos pont a hajóját jött csekkolni, aztán odaköszönt és valahogy szóba elegyedtünk. Az első mondat után ugye mindig kiderül a turpisság és az első kérdés, egyből, hogy honnan jöttél. És utána jön a többi, úgyhogy volt téma bőven. Olyan aranyos fickó volt, még tippeket is adott, hogy mit ne hagyjak ki, amíg itt vagyok az USA-ban és sok szerencsét kívánt a továbbiakhoz. Hát teljesen feldobta a napom további részét :)
Estére Emma nagyon belázasodott (már előző este mondta, hogy fázik nagyon, meg reszketett, de nem gondoltuk, hogy valami baja van, plusz reggel volt egy kis hőemelkedése, de menni akart suliba), elláttuk anyukával, majd ő elment szülői értekezletre. Emma elég szarul nézett ki, nekem kellett rá vigyázni úgy, hogy közben a másik kettő tiszta nem normális. Jiji teljesen megbolondult, féltékeny volt Emmára, amiért őt ápoltuk és azt mondta, hogy ő senkit sem érdekel, vele nem foglalkozik senki. Mikor mondtam, hogy menjenek az ágyba teljesen kiakadt, játékokat dobált hozzám. Én kértem szépen, hogy hagyja abba, de nem hatotta meg, úgyhogy megelégeltem, és elcipeltem time out-ra, de nem használt. 5perc múlva megjött anyuka és, mint aki meg sem hallotta, hogy játékokat dobált hozzám a gyerek, meg hogy megrúgott, még ő volt a szegény, neki volt igaza ezzel a viselkedéssel. Hát én csak pislogtam, mint a kiszántott vakond, hogy ez most komoly??!! Még neki ad igazat?!  Utána tök vicces volt, ahogy Jack meg Jiji aggódott Emmáért, mint aki a halálán van. Ott sírtak meg minden :) Apuka mondta nekik, hogy ne aggódjanak már ennyire, nincsen semmi baja a gyereknek, csak lázas és erőtlen, ezért holnap nem megy suliba. Erre Jillian megszólal, hogy ő sem akar menni, aztán apuka mit válaszolt??? Bizony, hát akkor nem kell neki sem mennie. Anyukának egyből láttam, hogy nem tetszett (nekem sem!), később meg is vitattuk. Pénteken így korábban kezdtem, amint apuka elment dolgozni. Szegény Emma alig bírt mozdulni, beszélni, de kellett neki a friss levegő, úgyhogy elvittem egy kört sétálni ebéd után. 2körül megint felment a láza, adtam neki gyógyszert meg langyos fürdőt, mert nem akart lejjebb menni a láza. Este anyuka elugrott a Starbucks-ba és hozott nekünk desszertet. Meglepő módon nekem is. Kaptam egy cake pop-ot, mert még nem ettem és, hogy kóstoljam meg. Isteni! :)

Salted caramel cake pop <3 (forrás: Google)

Szombaton találkoztam Katicával, ahogy korábban megbeszéltük. Egy kis városnézés volt betervezve. Mivel én még nem láttam semmit NYC-ből, így nagyon örültem, hogy végre elkezdhetem felfedezni. És hogy magyar társasággal, az már csak hab volt a tortán :) A Times Square-en találkoztunk, az olyan középpont mindkettőnknek, egy gyors kávé, aztán nyomás a metró. Onnan egyenesen a 9/11 Memorial-hoz mentünk. Katica tudta mi, hogy, merre, úgyhogy én rábíztam magam és indulás. Először belépőt kellett vennünk. Vagyis ingyenes volt, csak sorba kellett érte állni az erre kijelölt épületben. Már ahogy közeledtünk látni lehetett a majdnem teljesen elkészült első tornyot. Gyönyörűségesen állt ott a nagy építkezés közepette, mellette a második torony már majdnem félig készen… Nem volt vészes a várakozás, délben ott voltunk, viszont csak fél 3-ra kaptunk belépőt. Először nem vettük észre, majd csak mikor a beléptető kisasszony szólt, hogy jöjjünk vissza 2 és fél óra múlva. Katicának eszébe jutott, hogy valahol itt van a közelben a Wall Street és, hogy addig meg is tudnánk nézni. Mondtam, hogy én nem vagyok semmi jónak elrontója, úgyhogy kérdezősködtünk párat és ott is voltunk. Ott, az üzleti negyedben, aminek a neve egyet jelent a részvény- és pénzpiacokkal, ahol a new york-i tőzsde épülete áll, ahol a rengeteg öltönyös bróker próbál minél több pénzt csinálni, ahol majd’ egy évszázadig állt a városháza, aminek a lépcsőin George Washington letette hivatali esküjét…

A tőzsde bejárata

New York Stock Exchange Building

 Megvoltak a kötelező képek, szétnéztünk, aztán elindultunk bikavadászatra :) Mivel a térképpel egész jól elboldogulok, kiokoskodtam, hogy bizony az a bizonyos bika, pár utcával odébb lesz. Meg is találtuk és a rengeteg turistát is, akik ugyanazért voltak ott, mint mi: megsimogatni a bika tökét egy kis szerencséért :) Had ne mondjam, hogy a kínaiak ellepték a helyet, és férfiak is kortól függetlenül, alig várták, hogy végre megmogyorózhassák a bikát. Nagy nehezen mi is sorra kerültünk, tettük a dolgunkat és, azóta is várjuk a nagy szerencsét… 

Charging Bull

Azóta rájöttem mi lehet a baj: hát a farától előrébb valahogy nem jutottunk. Nem igazán vettük rendesen szemügyre, csak a hátsó fertályát a szerencsétlennek! :)

Ez után lassan elindultunk visszafelé, hogy időben ott legyünk a kapunál. Közben megebédeltünk aaaaaaa…………………….. igen a Mekiben :P (Nem tehetek róla, ha minden utcasarkon visszaköszön egy :P)

Szépen visszaértünk időben és mentünk, mentünk, kanyarogva jobbra-balra, és mentünk és mentünk… azt hittem sose érünk oda a Ground Zero-hoz. Két átvizsgáláson is kiderült, hogy tiszták vagyunk, nincs nálunk semmi tiltott dolog, aztán nagy nehezen végre beértünk az elkerített részbe. Ahol az ikertornyok álltak 11évvel ezelőtt… Ahol közel 3000 ember vesztette életét, amikor két repülő csapódott a Világkereskedelmi Központ épületeibe… Elég bizarr volt ott sétálgatni, és látni azt a rengeteg nevet belevésve a „vízesés” peremébe. Hihetetlen volt még csak bele gondolni is, hogy mi történt ott 11évvel ezelőtt. Emlékszem otthon voltam, és egyszer csak a semmiből egy ilyen hír… szerintem felfoghatatlan ez nekünk, akinek nem a hazája, akinek nem érintett hozzátartozója, de valahogy mégis az ember nehezen teszi túl magát egy ilyen hír hallatán. Ilyenkor akaratlanul is eszünkbe jut, hogy ez akár velünk is megtörténhetett volna, az én hazámmal, az én szeretteimmel, mert miért ne, sosem tudhatjuk… Érdekes volt, hogy pont azelőtt hétvégén vitattuk meg a csajokkal ezt az egész terrortámadás dolgot, mikor mentünk Hoboken-be. Onnan ugyanis látszott már az új torony és eszünkbe jutott a dolog...
A megsemmisült tornyok helyén, két (a tornyok eredeti alapterületénél egyébként némileg kisebb) négyszögletes gödör nyújt helyet a megemlékezésnek, az oldalán lezúduló vízzel, amelyeket az áldozatok áttört bronzba foglalt nevei öveznek. Az újjáépített Világkereskedelmi Központban öt új felhőkarcoló (1, 2, 3, 4, 5 WTC), a National September 11 Memorial & Museum, a World Trade Center Transportation Hub közlekedési csomópont, továbbá kereskedelmi létesítmények és művészeti központ kap majd helyet.

A fa, ami túlélte

Az egyik új torony a túlélő fával

Ezután, nehéz gondolatokkal a fejünkben, elindultunk a Rockefeller Centerhez. Tervben volt, hogy úgy megyünk majd fel, hogy megcsodálhassuk Manhattant nappali fénynél és naplementében is. Addig még volt egy kis időnk, úgyhogy elnézelődtünk az 5. Sugárúton. Kiderült, hogy Katica még életében nem járt Hollister boltban, úgyhogy ezt gyorsan orvosolni kellett :) Az eredmény az lett, hogy őt is függővé tettem :P Sajnos mivel ez az 5. Sugárút, így leárazásra ne is számítson az ember, mint utólag kiderült :( Na de sebaj, szerencsére és bármikor felfrissülhetek egy Hco üzletben 15perc kocsikázás után! Utána elindultunk a Rockefeller Centerhez, ahol a jegyvétel után, szabad utat kaptunk a Top of The Rock-ra. Ahogy battyogtunk a lifthez, az ablakból megláttam a Radio City Music Hall-t és szomorúan megjegyeztem, hogy de kár, hogy ki kell hagynom a The Script koncertet október 9-én, mert senki nem ismeri őket és senki nem akar velem jönni és egyedül meg nem olyan mókás. Erre Katica felkapta a fejét, hogy micsoda, The Script-et mondtál? Kiderült, hogy ő ismeri a bandát, mi több szereti a zenéjüket! Hát mondom ekkora szerencsét, eddig akárkinek mondtam, gőze nem volt kik ők, és lám, csak találni kell egy magyar sorstárat és egyből tudja, miről beszélek! Nagy hirtelen, meg is beszéltük, hogy akkor bizony ezt nem hagyhatjuk ki, úgyhogy megkérdezem a családot, hogy elenged-e (csütörtöki napra esett a koncert), aztán megvesszük a jegyeket. Hát velem madarat lehetett volna fogatni, annyira boldog voltam. Közben haladtunk a lifthez, ami szélsebesen felvitt minket a 70. emeletre, ahol 360°-ban csodálhattuk Manhattant. Ez a világ legnagyobb magánkézben lévő üzleti és szórakoztató komplexuma, zöld területek, éttermek, áruházak és irodahelyiségek integrációja. A toronyház építése közben készült az a világhírű fekete-fehér fotó, ahol 260m magasan, egy sorban ülve egy kiugró vasbetonoszlopon ebédelnek a tériszonymentes munkások.

forrás: Google

Én is lőttem rengeteg képet, de sajnos a naplemente nem volt olyan szuper, mert mire ment le a nap, leszállt a köd is, és a színek nem pompáztak úgy, ahogy vártuk. Üvegfallal volt elkerítve a kilátó, így valamennyire felfogta a szelet, viszont útban volt a fotózásnál, akárcsak a millió ember, aki egyszerre próbálta kihasználni az üvegfalak közötti rést a szebb fotó érdekében.

Trump Tower

Rockefeller Plaza

A Rockefeller Plaza előtti tér

Kilátás a Top of The Rock-ról

Empire State Building

Central Park

Ezen a héten szombat helyett vasárnap kellett dolgoznom. Időben szólt anyuka, hogy nem bánnám-e, mert lenne ez a „baby shower” (babaváró buli) az egyik barátnőjének. Így ki kellett hagynom a soron következő cluster meeting-et (találkozó a körzetbeli lányokkal), ami egy T.G.I. Friday-ben lett volna Huntingtonban. Annyira nem bántam, hogy ki kellett hagynom, azt viszont annál jobban, hogy reggel 9-től este 7-ig megállás nélkül dolgoztam. Nagyon rosszul esett, hogy se anyuka, se apuka nem vette észre, hogy egész nap melózok és kéne egy kis pihenés is. Anyuka rám sózta a kölykök téli ruháinak kipakolását, és értelem szerűen így a nyáriakat meg elpakolni. A nap végére már annyira bepörögtem, hogy nem bírtam leállni. Ha megállok akár egy másodpercre, akkor tuti álló helyben elalszok. Anyuka még viccelődött is, hogy mi van felpörögtem? No komment. Utána pizza vacsi volt, majd szépen kiiktattam magam az est további részére.

xoxo E