The road so far... IX.

Október 1 – 7.

Hétfőn a szokásos délutáni kezdés helyett, a napom 7.30-kor indult. Apuka túlórában dolgozott, így nekem kellett vinni a kölyköket a buszhoz. A felkeléssel nem is volt probléma, de Jillian megint úgy döntött, hogy megkeseríti a napomat. Nem volt ez másképp szerdán sem. Miért ne pont akkor, mikor a legjobban kellene sietnünk a zenés színház és a gimnasztika miatt. Pénteken cseréltek: reggel Emma nyomott le egy akkora vergődést 7.30-kor a ruha miatt, hogy 20perc folyamatos ordítás és vergődés után ráordibáltam (de elég rendesen), hogy most már aztán elég volt. Be is kussolt, aztán csak utána vettem észre, hogy az összes ablak tárva-nyitva, tehát jószerével az egész utca hallotta a hangomat hajnal 8-kor! Ooops :P Nagy nehezen aztán szállítottam a kölköket a buszoz, utána taxiba pattantam, hogy felvegyem a kocsit az állomásról és irány Westfield. Este pom-pom edzés, megint 8-ig tartott, fél 9-re értünk haza (elvileg ekkor végeznék), és ugyanúgy nekem kellett fürdetni, anyuka megint nem csinált semmit! Azt hittem felrobbanok. De nem érdekelt, amint kész lettem a kölykökkel, szélsebesen nekiálltam én is készülődni, és 10-re már teljes harci díszben vártam Justyna hívását, ő viszont csak 11körül jelentkezett. Nem akartam sokáig kimaradni, mert szombat reggel fontos találkozóm volt a City-ben :) Szóval Tom jött értünk és mentünk a Lily’s-be. Tök jól elvoltunk, mindenki jól érezte magát, ismerkedtünk, italoztunk, én még egy telefonszámot is kaptam valami Chris-től. Egész jól nézett ki, mondta, hogyha úgy érzem, hívjam fel, elvinne vacsorázni… Később egy nem oly jóképű, de olasz gyerek jött oda dumálni, és hát én majd megszakadtam rajta a röhögéstől. Csak úgy dőlt belőle a hülyeség, ott nevettünk rajta. Aztán addig-addig, míg végül majdhogynem zárásig voltunk. Ennyit a nem-akarok-sokáig-maradni dologról. Tom jött értünk, 3körül értem haza hulla fáradtan.

Szombaton a City-ben volt találkám, méghozzá az én drága barátnőmmel otthonról, aki eljött a férjével házassági évfordulót ünnepelni, és akkor már a kellemest a hasznossal alapon, engem is meglátogatni :) Már napok óta nem tudtam aludni rendesen, annyira izgultam és vártam már őket. Mint mikor régen kirándulni mentünk az osztállyal és teljesen mindegy volt, hogy milyen későn feküdtem le, reggel már korán kidobott az ágy. Vagy mikor annyira izgulsz valami miatt, hogy egyszerűen képtelen vagy elaludni, mert a gondolataid ezerfelé rohannak és lehetetlen kikapcsolni. Szóval néhány órás alvás után nem is voltam annyira mosott sz@r, mikor Edit hívott fél 9-kor, hogy mi a stájsz. Mivel direkt kivettem a teljes hétvégémet, így nem kellett dolgoznom, és mivel már ébren voltam, lassan el kezdtem készülődni. 11.30-kor anyuka kivitt az állomásra és 1órakor már a Penn Station-ön kanalaztam a finom leveskémet. Editék csak 4óra körül érkeztek, de mivel én már készen voltam és nem akartam hallgatni a kölyköket otthon, gondoltam inkább NYC-ben ütöm el azt a pár órát. Ebéd után Starbucks, ott olvastam egy jó darabig, aztán elindultam a kijárat felé, hogy ott várjam őket. Mint egy kisgyerek, aki a Télapót várja, úgy álltam ott a mozgólépcső tetején :) Aztán végre megjelent két ismerős fejbúb és akkor már megvolt az öröm-boldogság :) Kb. mint a filmekben, úgy ölelkőztünk össze barátnőmmel, ott a Penn Station forgatagában. Alig hittem el, hogy végre itt vannak, és majdnem olyan érzés volt őket várni, mintha csak a családom érkezett volna. Hoztak nekem egy kis friss, hazai, európai levegőt, amire nem is tudtam, hogy ennyire szükségem volt. Gyors kaja után a Times Square felé vettük az irányt. Konkrét tervünk nem volt idő szűkében, úgyhogy gondoltuk csak elnézünk néhány nevezetességhez itt a környéken. Így esett, hogy a Times Square után elmentünk a Rockefeller Centerhez, a Radio City Hallhoz, sétáltunk az Ötödik sugárúton, lovas kocsikáztunk a Central Parkban, aztán visszafelé megálltunk egy kávéra a Rockefeller Plaza mellett és vissza a Penn Stationre. Elmondhatatlanul jó érzés volt velük együtt sétálgatni New York utcáin, látni ugyanazt az érzést a barátnőm arcán, ami az enyémre is kiült, mikor először léptem ki a Penn Stationről. Ááá, hihetetlen :)

Vasárnap 11-re beszéltük meg a találkát a Penn Stationre, utána megreggeliztünk a Dunkin Donutsban és uccu neki. Sok tervünk lett volna erre a napra, de sajnos az időjárás nem kedvezett nekünk és Editéknek időben vissza kellett érniük a rokonokhoz, mivel a hét további részét máshol töltötték, majd csak a következő hétvégére jöttek vissza NYC-be. Szóval először az Empire State Building volt terítéken, de sajnos a ködös-esős idő miatt nem volt olyan gyönyörű a kilátás, bár meg kell mondjam, szerintem a Top of The Rock-ról sokkal jobb és szebb volt minden. És nem csak az időjárás miatt.

Mindegy, így is élveztem/élveztük. Egy gyors kávé az Empire alatt, aztán kulturálódni mentünk, méghozzá a Metropolitan múzeumba.

Barátnőmék itt célirányosan mentek megnézni, ami a listájukon volt, és mivel nem tartott az egész fél óránál tovább, a múzeum pedig egy óra múlva zárt, én nem akartam feleslegesen kiadni 25dolcsit (nekik ingyen volt a NYCitypass-szal), és eleve úgy terveztem, hogy majd egy napot itt biztos eltöltök :) Szóval megvártam őket az előtérben, aztán mivel nagyon elszaladt az idő, már nem mentünk el a Szabadságszoborhoz, hanem csak vissza a Penn St.-re. Ott elbúcsúztunk a következő hétvégi viszontlátásig, aztán mindenki haza.

xoxo E