2012. július 29., vasárnap

Még élek :)

Rendben megérkeztem az Új Világba, minden oké, csak nincs időm semmire. Kérem szépen, amint csütörtök délután a család felvett a Kennedy reptéren, egyedül a pénteki napom volt kicsit kipakolni, megpihenni, ugyanis szombat reggel már útra keltünk és mint a batyus cigányok (na nem szó szerint) járjuk a rokonságot, barátokat Pennsylvania államban és New York állam északi részén. Egész héten mozgásban leszünk, majd olyan csütörtök körül megyünk vissza Long Island-re. Bejegyzések íródnak ám folyamatosan, csak tényleg annyi időm sincs, hogy szépen megszerkesszem és feltöltsem őket, de ígérem igyekszem.
Szóval hamarosan olvashattok röviden a londoni utolsó heteimről, aztán a 4napos stamfordi orientációról, majd erről a hetes kis vándorlásomról a családdal.
Legyetek türelemmel, jövök, írok, amint tudok ;)

xoxo E


2012. július 20., péntek

Visa

Mióta megvan a család és sínen a dolog, azért sok minden történt. Megpróbálom összefoglalni a dolgokat. Bajban leszek, mivel az előző bejegyzéseket már korábban megírtam, most viszont vissza kell emlékeznem, mikor, mi és hogyan történt. Úgyhogy elnézést mindenkitől, ha kicsit összevisszaság lesz a vége. Ja, és ígérem, nem lesz ám minden bejegyzés olyan ’képtelen’, mint az előzőek :)

Szóval meglett a match, de még jó sok teendő várt rám. Kezdve azzal, hogy Visa pack, ami március 14.-én meg is érkezett. Mivel én még június 23.-áig Londonban dolgoztam, így anyukám volt a jobb kezem, és intézett nekem mindent otthonról. Mint mindig! :) Tesóm látogatóban volt otthon május elején, így ő visszafelé elhozta nekem. Na hát én rengeteg papírra számítottam, ehelyett egy elég vékonyka borítékot kaptam. Szerencsére a DS160-as űrlapot interneten kell kitölteni, így csak a DS2019-es nyomtatvány és a SEVIS díj befizetéséről szóló igazolás érkezett, valamint egy útmutató a DS160-as kitöltéséhez. Ezeket nézegettem, olvasgattam, emésztgettem, majd 2héttel hazaindulásom előtt kezdtem hozzá az internetes kitöltéshez. Elég érdekes kérdésekre kellett választ adni – sokszor meg is mosolyogtam -, fényképet kellett feltölteni és a fuvarlevelet kitölteni. Aztán éppen hogy csak elküldtem magamnak a végeredményt emailben, a laptopom megadta magát. Méghozzá úgy, hogy azon nyomban kikapcsolt. Óriási mákom volt, hogy sikerült továbbítani, mielőtt minden sötétségbe borult. Megjegyzem az előtt pár héttel - már utána sem merek számolni hányszor - újra kellett telepítenem a gépet, skype-on keresztüli utasítások segítségével, és akkor is azt csinálta, hogy a telepítés kellős közepén fogta magát és kikapcsolt. Már láttam lelki szemeim előtt, ahogyan a szoba egyik végéből a másik falának hajítom a drágaságomat. Jelentem, nem így történt. Most még minden erejével kitart a drága, és remélem így is fog maradni. Eközben anyukám otthon befizette a vízumdíjat, majd telefonált a nagykövetségre időpontért. Június 25., 8:15., Bp. Szabadság tér 12. Kicsivel 8óra előtt odaálltam a recepcióhoz a sorba, miután beengedtek, jött az átvizsgálás. Ezután sorszámhúzás, majd egy fiatal lány átnézte a papírjaimat és beküldött várakozni. Aztán vártam, bámészkodtam, izgultam, ahogy kell, és kiszúrtam, h van egy bazi nagy TV a falon. Na, mondom magamban, amilyen szerencsém lesz, tutira akkor fogják bekapcsolni, mikor én következek és majd tutira ahhoz az ablakhoz hívnak, ami a TV alatt árválkodik. Tudni kell rólam, hogy rettentő süket vagyok. Na nem szó szerint, csak mikor bambulok, pl. nem hallom meg a telefoncsörgést. Tesóm szokott ezen mindig kiakadni, hogy hogy lehet valaki ilyen süket. Telefonálni egyenesen utálok, főleg idegen nyelven, mert biztos, hogy akkor kezd el recsegni a vonal vagy van valami háttérzaj, és akkor megőrjít, hogy ezerszer vissza kell kérdeznem. Gondolom, kitaláltátok: természetesen miután bekapcsolták a TV-t, pár perc múlva szólítottak is a 2. ablakhoz, ahonnan Dolby Surround-ban kaptam a természet hangjait Amerikából. Aranyos nénike, aranyos Edina, mosoly, mosoly, papírellenőrzés, itt a piros hol a piros,  ujjlenyomat levétel, majd várakozás a konzul bácsira. Ugyanazzal a sorszámmal rövid időn belül ismét szólítottak. Angol interjúra készülvén angolul köszöntem, hogy ’Good morning’, mire a konzul bácsi, szinte ugyanabban a minutumban köszöntött ’Jó reggelt’-tel. Nagyon mókás pillanat volt, meg is mosolyogtuk, majd angolul folytattuk tovább. Kérdezte, hogy hova megyek, minek megyek, hány évesek a gyerekek. Mikor mondtam, hogy 5éves hármas ikrek, akkor felpillantott a lapról és megjegyezte, hogy: az igen, akkor biztos jó móka lesz. Haha. Aztán kérdezte, hogy mit csináltam eddig, mondtam, hogy Londonban au pair-kedtem, majd az utolsó kérdés, hogy végeztem-e valami sulit, én pedig örömmel jelentettem, hogy már réges-rég be is fejeztem. Aztán kimondta az ítéletet: Have fun in the USA, we will send your VISA in 1-3days! Tenk jú veri máccs, aztán megfordultam és óriási vigyorral távoztam, 8:23-kor már anyucikámnak újságoltam a híreket. Szerdán pedig házhoz is érkezett a belépőm az Egyesült Államokba :)

xoxo E

2012. július 18., szerda

Match

Jó reggelt/napot/estét kívánok kedves olvasóinknak eme sorsdöntő lottósorsolásunkon. Amerika több részéről 25 szelvény érkezett játékunkba. Szeretettel köszöntjük a sorsolási bizottság egyetlen tagját,- aki egyben számhúzónk is- és kedves olvasóinkat. Megkérem Edinát, hogy fáradjon a számhúzó gömbhöz és húzza ki az egyetlen, a sorsdöntő, a mindent megváltoztató nyerőszámot. Forog-forog-forog-forog-forog… ééés a nyerőszám pedig aaa... 19! :)

Na jó, viccet félretéve, így van, lematcheltem a 19-es számú családdal. Szóval amint az előző bejegyzésből kiderült, február 28-án kopogtatott a család, a match pedig hivatalosan március 8-án történt. Azért hivatalosan, mert ekkor kaptam meg a gratulációt emailben az APIA-tól. Először csak megjelentek az adatlapomon, mint érdeklődő család, de nem jött email, és ugye se esszé, se kép nem volt látható. Úgyhogy másnap délután én írtam nekik egy emailt, hogy érdekelne a dolog és szeretnék többet megtudni róluk, aztán léptem a gyerekért a suliba. Munka után ültem a géphez. 4 nem fogadott skype hívás és 1 olvasatlan email fogadott. Az történt, hogy mikor elküldtem az üzit, én rögtön léptem is, de az apuka meg éppen gépközelben volt és írta, hogy most tudnánk beszélni és hívott is. Visszaírtam neki, hogy bocsika az elmulasztott hívásért, de dolgozom, és hogy esetleg másnap tudnánk beszélni itteni idő szerint (London) délután 1 és 4 között. Ott szobroztam a gép előtt, végül negyed 4kor hívott. Sokkal több mindent nem tudtam meg tőle, többnyire ő kérdezgetett, de mondta, hogy a feleségével is kellene beszélni, csak hogy ő meg sokáig dolgozik. Vagyis itteni idő szerint az már nagyon késő. Normál helyzetben nem lenne gond a sokáig fent maradással (főleg mikor úgy döntök, h pl. újrakezdem nézni a Grace klinika 8évadát vagy az Odaát 7évadát, csak úgy light-osan tudjátok :P és még sorolhatnám). De amikor másnap dolgozol, a te szobád a kölykök mellett van, papírvékony falakkal körbevéve.. háát... ja, és ki ne felejtsem a fergeteges nyelvtudást, ami marad a nap végére.. mikor hulla fáradt vagy és zsong a fejed, és a legkevésbé vágysz arra, hogy még éjfélkor is idegen nyelven bájcsevegj. Lényeg a lényeg, hogy összehoztuk a skype dumát hétvégére. Jól elbeszélgettünk anyukával, elmondta a dolgokat, kérdezgetett, én is kitértem néhány kérdésre, láttam a gyerekeket is.. Anyuka készségesen felajánlotta a jelenlegi lány elérhetőségét, amit nagyon meg is köszöntem, és elmondta, hogy eddig 2 au pairük volt, mind a kettő 2 és fél évig maradt velük. Ez nagyon megfogott, hisz akkor a gyerekek még kisebbek voltak, és ha ennyit kibírtak velük, akkor valamit csak jól csináltak :)  Na meg ahogy mindenki mondja, megérzi az ember, h melyik lesz az a család, az igazi. Itt is így volt. Tetszett h olyan emberiek, mondhatni átlagosak és igaz nem akartam kicsiket, de legalább szeptembertől suliban lesznek, úgyhogy nem bántam..

Szó mi szó, eléggé elkeseredtem, amikor a new jersey-i család nem jött össze. Mikor már alább adtam az elvárásokból és megbékéltem vele, hogy macskákkal kell együtt élnem, mikor mindent szépen átgondoltam és letisztáztam magamban, hogy igen, ez egy olyan család amilyet kerestem., akkor hirtelen: huss, köddé váltak. Mindig azt mondtam, hogy New York City közelébe szeretnék menni és akár másfél-2órán belüli megközelíthetőség még belefér, hiszen NYC vágyaim netovábbja. ’A város’, ’A helyszín’, ’A világ közepe’. Hibáztattam magam, hogy minek kellett eddig húzni az időt (az akkori csajjal is szerettem volna beszélni, hogy ő hogy érzi ott magát és a macskák elszállásolását akartam igazából megtudakolni :) ), de visszagondolva nem is húzódott az olyan sokáig. A skype beszélgetés után ők elmentek a hosszú hétvégére és mikor visszaértek, akkor írtam is nekik, hogy mi újság, hogy telt a hétvége, stb. Eszembe jutott még néhány kérdés, azokat leírtam, ő másnap válaszolt és neki is volt néhány kérdése. Azt másnap megválaszoltam és miután elküldtem, észre vettem, hogy eltűntek a lapomról, írtam még egy emailt, h akkor ezt most így hogy?, mire másnap jött a válasz, hogy igen, bocsi, lematcheltünk valaki mással.. egyáltalán nem értettem a szitut, mivel aznap mondtak igent a másik csajnak, mikor nekem elküldték az emailt a kérdéseikkel. Na mindegy, ez így esett. Leporolja magát az ember, feláll, és újra nyeregbe ül. Kezdtem kicsit kétségbe esni, de ugyanakkor reménykedtem is, hogy nem lehetek ilyen szerencsétlen, és igenis jönni fog a család, akire várok.
Aztán megjelentek a franciák ugye. Na velük sem volt könnyű dolgom döntés szempontjából. A gyerekek életkora stimmelt, a hely stimmelt (nagyon is!), a család aranyosnak tűnt. Egy aprócska bibi, amit macskának hívnak és egy kicsit aggasztóbb dolog, hogy franciák. Na kérem, a macska ügyben már alkut kötöttem magammal az előző család kapcsán, viszont azon a tényen, hogy nem amerikai a család, nem igazán tudtam túllépni. Vagyis inkább az angolom fejlődése miatt aggódtam. Majd’ 3évet így is „elvesztegettem”, mert Londonban magyarokkal voltam körülvéve és nem kezdtem el egyből a sulit. A nyelvtudásomnak mára már sokkal magasabb szinten kellene lennie. Úgyhogy részben ezért is fűzök sok reményt az előttem álló évhez, hogy bepótoljam az összes elmulasztott angol tanulást. Remélem, hogy jobban rá leszek kényszerítve az angol beszélésére, mint Angliában. Annyi volt a „szerencsém” a családdal, hogy mivel az anyuka sokáig dolgozott minden nap, így nem tudtunk beszélni, csak a hétvégén. Örültem is neki, meg nem is. Egyrészt reméltem, hogy amíg gondolkodom, befut majd néhány család és könnyebb lesz a döntés, plusz, ha velem nem tud beszélni csak hétvégén, akkor remélhetőleg másokkal is; viszont ott volt a másik oldala a dolognak, hogy mi van, ha nem jelentkezik senki?! Szerencsére hamar befutott pár család, így az idegbaj, ami állandó vendég nálam, kezdett alább hagyni. Tesóm szerint gyomorfekélyem lesz a sok aggódástól és agyalástól, mert ez már nem normális nálam. :) Remélem nem lesz igaza, viszont tényleg hajlamos vagyok túlaggódni dolgokat és ezzel másokat is őrületbe kergetni, de hát ez van. Tudom, hogy így is szerettek!? :P Na szóval addig győzködtem magam és beszéltem lyukat mások hasába, míg arra jutottam, hogy aki mer, az nyer, és inkább hagyom őket. Elvégre amerikaiak életébe szeretnék belecsöppenni és nem franciákéba. Elvileg amerikai kultúrát megyek megismerni, nem pedig Békacomb- és Csigaországét (bár a sajtot imádom). Az amerikai lifestyle-t akarom élvezni, nem a franciát. Végül elküldtem az emailt, hogy nagyon aranyosak, kedvesek, bla bla bla, de aggódom az angolom miatt, hogy nem fejlődne úgy egy francia környezetben, szóval, merci beaucoup et au revoir.

Na de minden jó, ha jó a vége. Nagyon örülök, hogy nem mondtam igent, mert elég kétségbeesett döntés lett volna. De úgy voltam vele, hogy csak lesz jobb, vagy ha nem, akkor majd elfogadom a legutolsó családot, aki jelentkezik és lesz, ami lesz. Szerencsére nem így történt. :) Apropó, szerencse. Azt beszélgettük, hogy baromi nagy mákom volt, hogy ennyi család jelentkezett, pláne, a keleti partról, New York közeléből! Ez aztán elég ritka. Mármint, hogy ilyen sok család és ilyen közel legyen a kiszemelt városhoz. Ezért is nem mertem tovább kísérteni a sorsot, a szerencsémet! Sokan biztos már korábban elfogadtatok volna egy családot, mert volt nagyon sok szimpatikus, de úgy voltam vele, hogy kitartok az elképzelésem mellett, és kockáztatok. Én, aki a legkisebb, legegyszerűbb dolgot is túlparázom, túlbonyolítom??! Csoda, hogy nem pusztultam bele. Kacagjatok nyugodtan.. Hát nem is volt sétagalopp, az biztos. Na de bejött kérem szépen! Bejött! És végre vége lett az állandó neten lógásnak és email csekkolgatásnak, az aggódásnak, hogy vajon mikor jelentkezik az újabb család, vajon jók lesznek-e, vajon jó helyen laknak-e, mindkettőnk számára találni egy időpontot a skype beszélgetésre, stb. stb. Lehet ezért is görcsöltem rá annyira, mert nem akartam, hogy túl sokáig tartson ez az állandó készenlét. Hogy minél hamarabb magaménak tudhassak egy jó családot, és végre megnyugodhassak…

xoxo E

2012. július 17., kedd

Host families - part II.

No.14. (február 21.)
Még egy család a nyugati partról. Íme :)
Martinez, California. 2 és fél éves iker fiúk és 8éves lány. Apuka egy szoftvergyártó cégnél dolgozik, anyuka pedig igazgató egy egészségügyi irodánál. A kislány versenyszerűen úszik, a fiúk pedig előkészítőbe járnak. A munkaidő: 7.00től 8.30ig, majd 12.00től 17.30ig. Azokon a napokon, amikor az ikrek nem mennek suliba, akkor 7.30tól 17.30ig. Apuka néha utazik a munkájából kifolyólag, akkor értelemszerűen többet be kellene segíteni. Ők sem az igaziak voltak.

No.15. (február 23.)
A következő család sem nyert. Elég kicsik a gyerekek, plusz a lakhely sem igazán az én esetem. Íme :)
Bethesda, Maryland. 2éves lány, 4éves fiú. Apuka vezetési tanácsadó, anyuka pedig egy PR cégnek dolgozik. Kisfiú oviba jár minden nap, kislány kezdi az előkészítőt. Kisfiú 16.00körül érkezik busszal, kislányért menni kell dél és 13.00között, a szülők hazaérnek 18.00-18.30között. Nyáron mind a két gyerek táborban van: kislány 9.00től 13.00ig, kisfiú 15.30ig. A család vegetáriánus és zsidó. Anyuka és a gyerekek esznek halat, apuka se halat, se más húst. Fura.. Mindegy, ők sem az igaziak voltak.

No.16. (február 25.)
A new jersey-i család után velük éreztem megint azt, hogy talán ez a család lesz az igazi. Íme :)
Larchmont, New York. 6éves lány, 10éves lány, 12éves fiú és egy macska. Apuka Philadelphiában dolgozik egy vegyipari vállalatnál és csak hétvégente jár haza, anyuka pedig New York-ban kapott állást egy bankban. Munkaidő 7től 9ig, majd 15től 20.30ig. A teendők a szokásosak: reggel elkészíteni a kölköket a suliba, kaját csinálni nekik, elfuvarozni őket, majd délután felvenni és további elfoglaltságokra vinni, aztán vacsora, fürdés és csucsu. Kocsi van, de ha saját célra kell, akkor nekem kellene fizetni a benzint és nem vihetem be a városba, csak ott a suburb-ben (külvárosban) ahol laknak. Curfew (takarodó) hétköznap 11óra, hétvégén nincs. Na ezekkel még nem is lett volna problémám, de az a helyzet, hogy a család francia.. Skype-oltam velük, nagyon szépen beszélnek, meg nagyon aranyosnak tűntek, de hát mégsem amerikaiak. Én angolt megyek ki tanulni (többek közt) és nem franciát. Mondta a nő, hogy otthon maguk közt franciául beszélnek és a nagyobbik lány ott előttem is többször szólt az anyjához franciául. Szerintem ez nem fair, és ráadásul a környék ahol laknak, főleg franciákkal lakta terület. Van sok au pair: főleg franciák, németek, de vannak Dél-Amerikából, Dél-Afrikából és Európa más részéről is. Úgy voltam  vele, hogy nem baj, ha otthon keveset hallom az angolt, majd az új barátaimmal és az iskolában bepótolom.. Ezek alapján viszont nagyon nem úgy néz ki, mert tapasztalatból tudom mikor Párizsban voltunk, hogy a franciák nem szeretnek angolul beszélni, sőt, még ha tudnak, sem szólalnak meg. Ja és persze más blogokban is olvastam, hogy a francia au pair-ek eléggé maguknak valók (tisztelet a kivételnek!) és nem nagyon érdekli őket, ha te nem érted mit beszélnek, csak miattad nem fognak angolra váltani…

No.17. (február 27.)
A következő családnak nem volt se esszéje, se képek az adatlapjukon, csak egy emailt írtak, amiből ennyit tudtam meg. Íme :)
Arlington, Virginia. 2és fél éves lány, 4éves fiú + 1 magyar vizsla. A hely miatt és a kicsi gyerek miatt nem is volt szükség több infóra. Írtam nekik, hogy köszi szépen, de nem.

No.18. (február 28.)
Ez a család egyáltalán nem mozgatott meg, bár örültem, hogy megint jelentkezett valaki. A hely sem jött be és a család sem volt olyan szimpi. Íme :)
Chestnut Hil, Massachusetts. 3éves lány, 4éves fiú, 7éves fiú és 2kutya. A szülők mindketten háziorvosok, de rugalmas munkaidővel. A fiúk 14.30kor végeznek, a kislány háromszor jár előkészítőbe egy héten, de csak délig. Van egy 3szobás lak Cape Code-on, ahová évente négyszer mennek, plusz anyuka családja Californiából való, úgyhogy oda is ellátogatnak évente egyszer. Nem hangzott rosszul, de nem éreztem azt, hogy ők lehetnének a leendő host családom..

No.19. (február 28.)
Ennél a családnál sem láttam esszét, sem képeket a honlapon, úgyhogy én írtam nekik egy üzenetet. Íme :)
Lindenhurst, New York. 5éves hármas ikrek (2lány 1fiú). Anyuka tanár, apuka rendőr. Mindketten Manhattanben dolgoznak. A gyerkőcök 8.30tól 3.30ig suliban, anyuka 6körül ér haza, apuka pedig 12 órázik. Néha szombat reggel is be kellene segíteni pár órát, de csak nagyon ritkán kellene bébiszittelni. Nincs curfew (takarodó). A gyerekeket kellene fuvarozni a suli utáni elfoglaltságokra, ha nincs, akkor csak otthon lefoglalni őket. Skype-oltam anyukával is, apukával is és még a jelenlegi au pair elérhetőségét is megkaptam.

No.20. (március 02.)
És egy újabb jelentkező. Íme :)
Arlington, Virginia. 5éves iker fiúk. Szülők háziorvosok teljes munkaidőben. Az au pair munkaidejéről egy szó sem esett, de nem baj, mert meg sem fordult a fejemben, hogy ők lehetnének potenciális host family számomra. Másnap szőrén-szálán eltűntek a apomról, de aztán jött tőlük egy email. Viszont maga a hely nem tetszett, vagyis Washington és környékére nem szeretnék menni, és a család sem fogott meg.

No.21. (március 03.)
Ez a család is gondolkodóba ejtett (de csak egy kicsit), máris meglátjátok miért. Íme :)
Southport, Connecticut. 12éves lány. Itt igazából 4gyerek van, de csak a 12évessel lenne feladat. Apuka bankár, anyuka egy marketing cégnél dolgozik. Ez mindkettőnek a második házassága és a másik három gyerek 21, 18 és 12évesek. 6szobás, 3fürdőszobás a ház, "színház" szobával és fűtött medencével. Reggel kellene segíteni elkészíteni a kiscsajt a suliba, meg délután mikor hazajön. Hétköznap este 11 a curfew (takarodó) és fel volt még sorolva néhány szabály, kikötés, ami nem igazán volt szimpi. Hiába a fullos ház és környezet, hiába a könnyű munka, ha nem érzi azt az ember, hogy tudna együtt élni velük..

No.22. (március 04.)
És egy újabb család. Íme :)
Washington, DC. 2éves fiúcska. Mindkét szülő diplomata és utaznak is a munkából adódóan. Az elmúlt 3évben Isztambulban laktak, és most 2évre visszaköltöztek a fővárosba. Külön kis apartman rész lenne az au pairnek mindennel felszerelve. A kisfiú augusztus végétől minden nap előkészítőben lenne 8.30tól 3.15ig, a szülők pedig 19.00körül érnek haza. Ez sem hangzik rosszul, kivéve, hogy nem akarok Washingtonba menni.

No.23. (március 05.)
És a következő jelölt. Íme :)
Wilton, Connecticut. 10éves fiú, 6éves fiú és 4éves lány. Apuka portfólió menedzser egy bankban, anyuka pedig egy informatikai piackutató cégnél dolgozik. 4szobás, 2,5 fürdőszobás házban az au pair szobája a másodikon, laptop jár a szobához és közös fürdőszoba a gyerkőcökkel (akik mellesleg nagyon cukik a képek alapján). A legidősebb 7kor elhúz- a másik kettő akkor kel- és 14.30kor jön a busszal. Szokásos reggeli teendők után, a középsőt elvinni 8.20ra a buszhoz, majd 16.00kor érkezik. A kislány háromszor fél napot jár előkészítőbe, aztán ebéd otthon és egy kis szunya. Annyira nem hangzik szörnyen...

No.24. (március 05.)
Nos a következő családnak nagyon szomorú története van :(
Alexandria, Virginia. 3éves lány, 5éves lány + 2macska, 1kutya. Szóval az a szomorú dolog történt a két kislánnyal, hogy elveszítették a szüleiket. Mindkettőt :( Így a nagynéni vette magához őket. Két tündéri, gyönyörű szép kislány. Szóval „anyuka” (a nagynéni) európai történelmet tanít egy középiskolában és karate-t, a másik „anyuka” pedig menedzser. Bizony, jól látjátok, 2 „anyukája” van a lányoknak, ugyanis egy meleg párról van szó. De nem ezért mondtam nekik nemet. Nagyon aranyosnak tűntek a képeken és a bemutatkozó levelük is elég megnyerő volt, viszont kicsik a gyerekek, Washington mellé nem akarok menni és nem elenyésző tényező a háziállatok száma sem..

No.25. (március 06.)
Na és akkor, íme az uccsó versenyző :)
Wilmette, Illinois. 6éves ikerlányok. Nagyon nem eresztették el a bemutatkozást, mivel sem esszé, sem képek nem voltak az adatlapjukon. Egy rövid emailt kaptam tőlük csupán, amiből ennyit tudtam meg: május elejétől keresnek valakit a 6éves ikerlányaik mellé és Chicago egyik külvárosában laknak, valamint, hogy beszélnének velem, ha engem is érdekelne a dolog. Chicago-ról sok szépet hallottam és olvastam, de a korai indulás nem igazán stimmel az én terveimmel.

xoxo E
 

Host families - part I.

Íme a fogadó családok, akik érdeklődtek irántam. Ezeket folyamatosan írtam, minden család jelentkezése után, hogy tutira nem hagyjak ki semmit :)

No.1. (február 3.)
A programba kerülésem után 2 nappal jelentkezett az első család! Alig hittem a szememnek :) A szokásos értelmetlen dolgokkal ütöttem el az időm a neten, mikor megláttam, hogy új üzenetem érkezett: ’A Host Family is interested in your application’, vagyis hogy egy fogadó család érdeklődik irántam! Az anyját, mondom jó hamar. J Szélsebesen léptem is be az oldalra, hogy lássam kik ők. Íme :)
Boston, Massachusetts. 7éves lány, 5éves fiú, 3éves lány. Két nagyobbik 3ig van suliban, a kicsi délig. Vannak suli utáni elfoglaltságaik, mint balett, zongora, gimnasztika, stb. Anyuka nem dolgozik! Szeretnek utazni, volt már au pair-jük.
A képek alapján a kölykök aranyosnak tűntek. Nem éreztem semmi különöset, meg hát ők voltak az első család, úgyhogy szépen megírtam nekik, hogy örülök, hogy érdeklődnek irántam, a gyerekek nagyon aranyosak a képen, de az a helyzet, hogy ők az első család és én még szeretnék látni másokat is.

No.2. (február 7.)
Az első család után minden nap legalább 600x néztem az email-jeimet, hogy vajon mikor jelentkezik a következő. Aztán mondom, nem jöhet minden nap új email, légy szépen türelemmel (persze ez ilyenkor a legnehezebb), aztán délután találtam 1 új olvasatlan üzenetet. Nagyon megörültem, léptem is be az adatlapra, hogy többet tudjak. Íme a második család :)
Darien, Connecticut. 5éves fiú, 15hónapos ikrek (fiú-lány). Nagyon aranyosak, kis imádni valók voltak a képen, de tudom mit jelent az, ha kicsi gyerek van a háznál. 6hónapos gyerekkel kezdtem annak idején, és nem akarok megint otthonülő, pótanyuka lenni.. Itt sem éreztem semmit igazából, na meg ugye a 2kisbaba, akik most kezdtek járni, plusz anyuka nem dolgozik, de ’very busy’ (nagyon elfoglalt), méghozzá önkéntes munkával, dekorációs dolgokkal foglalkozik és próbál fitt maradni. Háát.. szóval nekik is megírtam, hogy bocsi, de még megnéznék pár másik családot is.

No.3. (február 7.)
Bizony még egy család érdeklődött. Hát ilyet remélni sem mertem! Íme :)
San Diego, California. Mikor ezt megláttam dobbant egy nagyot a szívem, mert hát ugye Kaliforniaaa!! Mindenki álma, meleg van, óceán, jó pasik, pocaksüttetés a beachen, stb. Viszont be kell valljam, nekem a keleti partra húz a szívem.. Nem mondom, hogyha egy minden szempontból tökéletes családnak kellenék Kaliforniába, akkor nem mondanék azonnal igent, mert DE! Viszont ez a család nem a tökéletes volt. Szóval 8éves fiú, 5éves lány és egy bébibogyó, aki áprilisban érkezik. Gondolom vágjátok a szitut: nem kell bébi! Úgyhogy megírtam nekik, hogy babát nem szeretnék bevállalni. Félreértés ne essék, nincs semmi bajom a kisbabákkal, sőt! Ellenkezőleg! Imádom őket! 3éves korig a legcukibbak. De ha már 1évet Amerikában töltehetek, akkor azt nem a házba bezárva kisbabával és papás-mamást játszva képzelem..

No.4. (február 8.)
A következő család egyből írt külön email-t is és egy elég részletes bemutatkozást. Íme :)
Pennington, New Jersey. 3,5éves lány, 2éves lány és egy októberben született kislány. Szülők ugyanannál a cégnél dolgoznak, anyuka biokémikus, apuka pedig a fizikai tudományokban jártas. Bizony, wow! Nem gyenge, mi? Apuka ingázik a bostoni iroda és otthon között, úgy hogy 1hetet otthon, 1hetet Bostonban tölt. A 3,5éves kislány délelőttönként előkészítőbe jár, és csak akkor kellene elvinni/elhozni, amikor a szülők nem érnek rá. Amúgy a munkaidő kb. 7.30-tól este 17-ig lenne, a péntek pedig kicsit lazábban nézne ki. A házban van egy medence, lenne kocsi is, amit használhatnék, a város is nagyon szuper lenne, viszont 3 kicsi gyerek nekem sok. Úgyhogy megköszöntem az érdeklődést és megírtam, hogy ezt így nem szeretném.

No.5. (február 12.)
A következő család 10-én jelent meg az adatlapomon és 2nap múlva személyes email-t is küldtek. Sajnos ők sem az igaziak voltak. Íme :)
East Lyme, Connecticut. 4éves fiú, 19hónapos hármas ikrek (2fiú, 1lány). Azt hiszem, ez mindent elmond. Pedig helyileg is jók lettek volna, a képeken is egész aranyosnak tűntek, de hármas ikrek??!! És ilyen kicsik?? Köszönöm nem..

No.6. (február 13.)
Egy újabb család futott be, és nem is akárhonnan! New York államból! Vágyaim netovábbja :) Ezen el is gondolkodtam kicsit, de végül ők sem voltak nyerők. Íme :)
Pelham, New York. Egy 4éves fiú és májusban érkezik a második. Anyuka teljes munkaidőben dolgozik NYC-ben, amíg a kicsi megszületik; apukának saját ügyvédi irodája van és ingázik a város és otthon között. A kisfiú hétfő/szerda/péntek 9-től délig suliban van, aztán szeret kint lógni, parkozni, sétálni, vagy állatkertbe, múzeumba menni, stb. Amikor a kicsi májusban megszületik, ott be kellene segíteni pelenkázni, etetni, stb. Anyuka szeptembertől megy vissza dolgozni, addig megosztanánk a dolgokat és segítene beilleszkedni. Külön bejáratú kis lakrész van az au pair-nek, saját fürdőszobával, kis konyhával és mosó helységgel. A munkaidő pedig 8.30-tól 17.30-ig lenne, de néha változna (később kezdeni vagy hamarabb befejezni). Ezt minden gondolkodás nélkül elvállaltam volna, ha nem két kicsi gyerek van :(

No.7. (február 14.)
Na ez a család sem volt nyerő, főleg mikor megláttam a már nem is tudom hány oldalas bemutatkozásukat.. Volt annyi elvárás, hogy nem bírtam követni :D Íme :)
Atlanta, Georgia. 5éves fiú, 3éves fiú, és egy áprilisban születendő fiú. Anyuka júliusban visszamegy dolgozni, szóval az újszülött lenne a legfőbb feladat. A 3éves egész napos óvodában/előkészítőben van, az 5éves meg 14.30kor végez az előkésztőben. A munkaidő pedig 8.30tól 17.30ig lenne hétfőtől péntekig. Aztán a feladatok még: mosás, rendrakás, bevásárlás, ebéd/vacsora készítés, kaja után elpakolás, bébire vigyázni, hozni/vinni az 5évest. A család zsidó és betartják az ünnepeket, de az au pairtől nem várják el. Harmadik emeleti külön rész lenne az au pairnek nappalival, hálószobával, saját fürdőszobával, plusz: mosogató, mini hűtő és mikró. Tehát röviden összefoglalva: teljes állású pótanyuka kellene nekik, aki otthon ül, ugrásra készen egy bébivel, akit mindenhova cipel magával (még bevásárolni is) és közben rendezni a másik két gyereket. Na akkor néztem nagyot, mikor olvasom, hogy ők olyan valakit keresnek, aki a szabadidejét nem a szobájában tölti vagy mindig elmegy otthonról, hanem akár hétvégén is velük bandázik! Na mondom szép; elvárnák, hogy a kevés szabadidőmet is velük töltsem. Látszik, hogy nem volt még au pairük! Hát ki szeretné még 5nap munka után is a család/gyerekek fejét nézni?! Hát köszönöm szépen, én NEM.

No.8. (február 14.)
Nos a következő család megfogott. De nem annyira, hogy őket is válasszam. Gondolkodtam rajtuk 1-2napot és pár emailt is váltottunk, de végül nemet mondtam. Íme :)
Alexandria, Virginia. 1db 11éves fiú. Anyuka Indonéziából származik és környezetmérnök a haditengerészetnél, apuka pedig valami elemző ugyancsak a haditengerészetnél. A beosztás pedig: 6.30kor ébresztő, aztán reggeli, elkészülni, 7.45re pedig a suliba vinni a fiút. Kedd/csütörtök délután teniszedzés, szerda délután zongora lecke, suli után pedig enni adni, figyelni rá. Nyáron tenisz tábor van a gyereknek naponta 9-16ig. Iszonyat jól hangzott, viszont a hellyel nem igazán voltam/vagyok kibékülve, vagyis nekem túl nyugisnak, uncsinak tűnt, ahogy utána néztem. Igaz, hogy közel van Washingtonhoz meg minden, de több helyről is hallottam, hogy nem sok mindent lehet ott sem csinálni, kicsit uncsi, meg hát sose volt a szívem csücske. Szóval nagyon aranyosnak tűntek és elég sok közös volt bennünk (tenisz, zongora, művészet), de nem az igazi.

No.9. (február 16.)
A következő család sem nyerte el tetszésemet. Itt a munkabeosztás elég gáz szerintem. Íme :)
Hicksville, New York. 3éves lány, 6éves fiú, egyedülálló anyuka. Gyerkőcök aranyosnak tűntek a képeken, bár a kislányból kinézem, hogy egy hisztigép :D De hát melyik 3évesnek nincsenek 5percei, nem..? Nem akarok hirtelen következtetéseket levonni és elsőre ítélkezni (nem is szoktam), csak első ránézésre ezt éreztem :D Anyuka sürgősségi nővér egy nagy new york-i kórházban. Hetente 3napot dolgozik, na de akkor 15órát! Nekem is akkor kéne a gyerekekre vigyázni, mikor ő dolgozik, de kihangsúlyozta, hogy 45óránál többet soha nem kellene. Mivel háromszor kéne 15órázni, értelemszerűen kijön a megengedett 45óra a hétre, így a többi 4nap szabad lenne. Ez így szép és jó, ha belegondolunk, hogy oké lenyomok háromszor 15órát, aztán a többi nap édes semmittevés. Na igen, viszont ezt így nem írta le a nő, csak annyit, hogy a többi 4napon lenne szabad ideje az aupairnek. Ami számomra nem egyenlő a 4nap off-fal! Ő is írta, hogy azon a 4napon tölteném velük az időmet, iskolába járnék vagy barátokkal lógnék. Aztán itt is jöttek az elvárások. Leírta, hogy olyan valaki kell neki, akinek nincs szüksége mindig utasításokra tőle, azt akarja, hogy az au pair meglássa magától a dolgokat. Ezzel nincs is probléma, de elég furán jöttek le a dolgok.. Sorra olvastam, hogy mit nem szabad csinálni, mit hogyan kell csinálni. Például: nem szabad sms-ezni vagy telefonálni a kocsiban (egyértelmű); a gyerekeket mindig biztonságban kell tudni (egyértelmű); ha elütök valamit akkor maradjak nyugodt, hívjam a rendőrséget és tudassam vele minél előbb (egyértelmű); nem engedhetem meg másnak, hogy az ő kocsiját vezesse; nem ihatok alkoholt amikor vezetek (egyértelmű); nem lehet férfi a házban; nem gyújthatok gyertyát és hasonlót, mert asztmás; ha a gyerekeknek rémálma van, azonnal teremjek ott, és még sorolhatnám… Ezek elég nyilvánvaló dolgok, nem hiszem, hogy ezeket így külön ki kellene fejezni, de végül is mindegy. Azt hiszem, nem kell részleteznem, hogy miért nem őket választottam :D

No.10. (február 16.)
Mikor megláttam ettől a családtól az emailt, egyből megdobbant a szívem J A képeket nézve és a bemutatkozásukat olvasva, most először gondoltam arra, hogy talán megvan végre a leendő host családom! Íme :)
Harding Township, New Jersey. 10éves fiú, 14éves fiú, 15éves fiú plusz 2macska. Igen, tudoooom :D Ettől jobbat álmodni sem lehetne! Anyuka egy gyógyszeripari vállalatnál dolgozik, apuka pedig pénzüggyel foglalkozik. A teendők: segíteni a „legkisebbnek” a házival, a másik kettőt felügyelni, hogy ők is megcsinálják, elkészíteni őket a suliba, ebédet csinálni, előkészíteni a vacsorát és persze fuvarozni őket. A nagyobbak nyáron ottalvós táborban vannak. Sok közös is van bennünk, pl. járnak síelni (aki nem ismer az nem tudja, de én élek-halok ezért a sportért + a snowboardért és, hogy 4éves korom óta síelek, néhány éve pedig boardozok!!), szeretik a zenét és több hangszeren is játszanak. Egy, vagyis inkább 2dolog állt az azonnali igenem útjába: a 2macska. Utálom, rühellem a macskákat, de már kezdtem megbarátkozni a gondolattal, hogy majd csak elviselem őket valahogy, és írtam nekik emailt, válaszoltam még néhány kérdésükre, aztán gondoltam, amikor visszaválaszolnak, akkor megmondom, hogy tőlem mehet a match. Majd gondoltam ránézek már az adatlapomra, erre nincsenek ott! Mondom mi van??? Gyorsan írtam egy újabb emailt, hogy nem látom őket és hogy mi történt, erre másnap jön a válasz, hogy „tegnap lematcheltünk egy másik lánnyal, köszi szépen, sok sikert”… Úgyhogy ez elúszott.

No.11. (február 17.)
A következő családdal telefonon beszéltem. Helyileg ők is szuperek lettek volna, viszont van 1kutya és 3macska, amit nem igazán tudnék elviselni, főleg nem a házban. Félreértés ne essék, szeretem én az állatokat, (voltak hörcsögeink, halaink, 2 teknősünk, 2 kutyánk is), de messziről és kint az udvaron. És ennyi macskával nem hiszem, hogy megbarátkoznék. De azért elgondolkodtam rajtuk is. Íme :)
Montclair, New Jersey. 8éves lány, 13éves fiú és 16éves iker fiúk. A szülők ügyvédek, de anyuka nem dolgozik mióta a kislány megszületett. Igazából itt sem kellett volna a furikázáson kívül sok mindent csinálni. Viszont ennyi állatot a házban nem tudnék elviselni. Ja és nem volt esszéjük, sem fotók feltöltve a lapjukon, úgyhogy nem igazán tudtam róluk sok mindent. Az emailben sem volt valami bő beszédű az anyuka, és a telefonban is kicsit szétszórtnak tűnt.

No.12. (február 17.)
Egy újabb jelentkező egy szuper helyről. Annak ellenére, hogy milyen klassz helyen laknak, nem sokat gondolkodtam. Nem éreztem, hogy ők lennének az igazi. Íme :)
Lake Mary, Florida. 4éves fiú, 7éves fiú és 9éves lány. Apuka ügyvéd, anyuka regisztrált dietetikus. Munkaidő: 6tól 9ig, majd 14.30tól megint meló. A képeken nagyon aranyosnak tűntek a gyerkőcök, de nem éreztem, hogy ők azok, akikre várok.

No.13. (február 18.)
Na hát a következő család igencsak érdekesnek bizonyult. De nem voltunk egymáshoz valóak. Vagyis nem éreztem, hogy ezt el tudnám viselni, együtt tudnék élni velük. Egyik nap jött az email, hogy érdeklődnek, aztán a nap folyamán csörgött a telefonom, mikor is éppen kávézni voltunk a barátnőimmel. A semmiből, hirtelen. Azt sem tudtam mi van, ráadásul a zaj miatt szinte semmit sem hallottam. Nagyjából emlékeztem a levelükre, amit még reggel futólag olvastam, és gondoltam este írok nekik, de ugye addig nem vártak. Íme :)
Leonardo, New Jersey. 23éves fiú, 22éves lány, 20éves fiú, 16éves fiú, 13éves lány és egy 2,5éves fiú. Bizony, 6gyerek!? Nekem is fenn akadt a szemem. De ebből csak a 3 „legkisebb” van otthon és ebből is csak a majdnem 3éves kisfiú lett volna a felelősségem. Apuka ügyvéd, anyuka nővér. Feladatok: kölykök szobájának tisztán tartása, mosás, ruhák elpakolása, néha vezetés, segíteni a reggeli/ebéd/vacsora/snack-nél, stb. Munkaidő: 6.30tól 8.30ig, majd 13.00tól 20.00ig. A dolog pedig aminél láttam, hogy nem ők lesznek a leendő host családom, az pedig az, amikor olvastam, hogy a 16éves fiú van úgy, hogy csak bekopog hozzám és behuppan mellém az ágyba filmet nézni és hasonlók. Én szeretek haverkodni meg minden, de a privát szférámat még jobban! Ha a szoba az enyém, akkor nem szeretem, ha minden szó nélkül megy a ki-be járkálás. És ha én csak pihenni, aludni, skype-olni akarok vagy akármit, akkor azt szeretném, ha tiszteletben tartanák. Szóval ők sem voltak nyerők.

Folyt. köv. 

xoxo E

2012. július 16., hétfő

Start

Na szóval, kezdeném az elején. Tavaly február óta tudatosan készültem erre a lépésre, attól a pillanattól fogva, hogy tudomást szereztem a programról. Rögtön összeállt a kép a fejemben: hogy mit akarok, merre akarom, és mikor akarom. Az utat pedig a ’mikor’-ig, hogyan fogom megtenni. Mivel mindig is vágytam Amerikába, - és ugye valljuk be a mostani helyzetet tekintve nem valószínű, hogy valamikor is lesz annyi pénze az átlag ember lányának/fiának, hogy megengedhessen magának egy ilyen jellegű utazást/nyaralást,- azt hiszem ez a legjobb, legegyszerűbb és nem utolsó sorban legális formája a dolognak. Hogy ne csak turistaként juss el olyan helyekre, amikről álmodtál (ha egyáltalán a pénztárcád engedi), hanem igenis részese legyél egy olyan világnak, kultúrának, ami merőben eltér a mi kis (szegény) megszokott magyar mindennapjainktól. Rengeteg blog-olvasás, tervezgetés, utánajárás, emailezés, decemberben jelentkezés, dokumentumok beszerzése/felöltése, videó szerkesztése, jó adag idegbaj, interjú, stb. után február 1-jén megjött az áttörés! Avagy megkaptam az emailt, mely szerint bekerültem a programba és már csak várnom kell a leendő host családok (fogadó családok) jelentkezését! Juhuu! :) Épp telefonon beszéltem, mikor megláttam, hogy ott van hát amire úgy vártam! Megvolt a nagy öröm-boldogság, hívtam tesómat, anyáékat, hogy nekik is elújságoljam. Na és akkor kezdtem el betojni. Addig szerintem bele sem gondoltam az egészbe, mert ugye tavaly óta elég távolinak tűnt ez az időszak, de most, hogy felgyorsulnak majd az események, minden más lesz. Éreztem, hogy jönnek az álmatlan éjszakák, a forgolódás, az agyalás (ez az aminek mestere vagyok :) ) és a nap minden percében a neten lógás, csekkolni az emaileket.. Addig mondhatni túlságosan is nyugodt voltam, minden olyan egyértelműnek tűnt: mindig is vágytam Amerikába, látni azt a sok gyönyörű helyet, most meg ugye itt van a lehetőség, ami adódott, hogy tudjak is tenni érte. Hát megragadtam!
Mivel mondhatni „régi motoros” vagyok már az au pair „szakmában” (több mint 3év áll mögöttem Londonban), igazából nem nagyon lenne okom félni, mert tudom miről szól ez az egész. De! Minden host család más. És mégis mind egyforma. És persze tökéletes nincs. Kivéve a saját családunk, akiket otthon hagyunk..! Szóval igenis izgulok, kombinálok és hasonlítok, de úgy vagyok vele, hogy Amerika miatt még utoljára bevállalom..

xoxo E
 

2012. július 15., vasárnap

Welcome

Hello kedves mindenki: kis családom, barátok, ismerősök, au pair sorstársak és akik csak úgy rám találtak a világhálón (vagy csak simán „blogfüggők” mint én :) )!
Sosem hittem volna, hogy valamikor is blog írásba vágom a fejszémet, sosem vezettem naplót, sosem jegyeztem le a gondolataimat, de hát egyszer mindent el kell kezdeni, nem igaz? Szóval ez a blog azért jött létre, hogy az én kedves családom és barátaim tudják, hogy éppen merre járok, hogy telnek napjaim, hogy érzem magam, megosszam velük/veletek az élményeimet, tapasztalataimat… Egy szó, mint száz: Amerikába készülök 1évre, mint au pair. :) A másik ok, amiért belekezdtem a blog írásba, az egy nagyon kedves barátnőmnek köszönhető, aki már blogol egy jó ideje. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani neki,- mert Ő beszélt nekem erről a programról- a sok-sok segítségért és bíztatásért! Szóval Melcsi: hálám sírig üldözni fog! Lillának is köszönöm, aki az elindulásnál volt a segítségemre, mindent elmondott a kezdetekről és ellátott pár jó tanáccsal, mankóval (mivel az Ő jelentkezése akkor már folyamatban volt) És nem utolsó sorban a családomnak, mert mellettem álltak, támogattak és elviselték a sok idegbajt, amivel rendesen elláttam őket is.
Összegezve: au pair-nek jelentkeztem Amerikába, és július 23-án az utazás kezdetét is veszi. Erről szól majd a blogom tehát: milyen au pair-nek lenni, milyen Amerika, milyen au pair-nek lenni Amerikában :), a mindennapokról, a pillanatnyi érzésekről, tapasztalatokról és persze tervben van sok-sok-sok utazááás :) Remélem nem fogunk unatkozni :)

xoxo Edina