The road so far... IV.

Augusztus 27 – Szeptember 02.

Hétfőn 8.30-kor volt kezdés. Anyukának már megkezdődött a suli, vagyis már menni kellett neki ilyen olyan megbeszélésekre, az irodájában rendet rakni, meg vásárolni ezt azt, mire kezdődik a tanítás. Apuka is elment munkába miután visszajött a bevásárlásból. Én pedig 11körül elindultam a kölykökkel, meg mindenféle jószággal sétálni: jött velünk Puppylicious, Emma plüss kutyája, Jiji hozott egy babát babakocsiban, Jack meg egy dömpert tolt egész úton. Mindenáron látni akarták Justyna host gyerekeit. Fiatalabbak ugyan, de a szülők azt mondták, hogy néha tartanak playdate-et (együtt játszanak). Írtam Justyna-nak, hogy ha esetleg van kedvük kijönni egy kicsit vagy valami, de nem írt vissza. (Később kiderült, hogy mind a 2 gyereke beteg volt.) Végül is eltöltöttük az időt, nem rohadtunk legalább a házban. Mire visszaértünk, apuka már elment dolgozni, mi pedig nekiláttunk ebédelni. A kölykök megint csak jam-es kenyeret ettek, meg vágtam fel nekik gyümölcsöt. Egy kis medencézés után biciklizni akartak, de mire indultunk volna, elkezdett szakadni az eső. Mivel hulla fáradt voltam, alig bírtam nyitva tartani a szemem, így beraktam nekik egy dvd-t a szobájukban, én pedig leheveredtem melléjük. Amíg Annie arról énekelt, hogy milyen kemény is az élet, én szépen elbóbiskoltam a kölykök mellett… jaj nagyon jól esett az a kis szunya, és újult erővel kezdtem neki a vacsorának, ami dinoszaurusz formájú chicken nuggets volt. Ezt csak azért említem meg, mert Jillian levágott egy kis műsort, amiatt, hogy ő bizony nem szereti a dinókat és, hogy neki csináljak másikat, mert ő ezt nem eszi meg. Én meg mondtam neki, hogy márpedig kis pajtás ez van vacsira, úgyhogy kell? nem? teszem el! Végül szépen beverte az összes dinó husit. Mondtam is neki, hogy tök felesleges volt a vergődés. Mivel még mindig szakadt az eső, így benti elfoglaltság után kellett nézni: arts&cratfs (szó szerint művészet és kézművesség, de ebben az esetben nem szó szerint kell érteni.) Üdvözlőkártyát készítettünk Paullin-nak (előző au pair) szülinapjára, rajzoltunk, színeztünk, meg mindenféle kis mütyürt, matricát ragasztgattak papírra, csináltunk pálcika embert, és még hasonló dolgokat. Később anyuka elvitte a lányokat pom-pom edzésre, mi Jack-kel bicikliztünk egyet, majd megfürdettem, szépen elkészítettem a lefekvéshez, majd mikor megjöttek a lányok, őket is sorban. Nem tudom mi okból, de nagyon jól viselkedtek. Nem kellett harcolni velük a fürdésnél, nem volt vinnyogás a fésülésnél.

Kedden 9 óra helyett megint később kezdtem, persze csak miután már felkeltem 9-kor, ahogy meg volt beszélve korábban. Anyuka úgy döntött mégsem megy yogára és apuka sem ment el, úgyhogy 10.30-kor kezdtem neki a dolgoknak, de a kölykök már negyed órával előtte nyitogatták az ajtómat, meg játékokat csúsztattak be az ajtó alatt. Egyből ment a pumpa! Kivételesen fel voltak öltöztetve, úgyhogy nem azzal kellett kezdenem, de elég rosszak voltak, főleg Emma. Játszottunk, lefoglaltam őket, aztán először apuka lépett le, utána meg anyuka. Adtam nekik ebédet, majd anyuka írt smst, hogy készítsem a kölyköket fürdőruciba és legyenek kész mire jön, mert megint megyünk a Tunner Parkba fürdeni. Hát nekem aztán semmi kedvem nem volt menni, de mondta, hogy jön valami munkatársa is a gyerekével, és ha úgy van éppen maradhatok itthon is. Nem kellett kétszer mondani, örömmel tessékeltem ki őket a házból :) Így lett hirtelen két szabad órám. 4óra előtt nem sokkal megjöttek, én pedig elkezdtem csinálni a vacsit (csirke, rizs, zöldség). Kaja után még rajzoltunk egy kicsit, beszélgettünk anyukával, aztán mindannyian elmentünk sétálni, majd fürdés nélkül fekvés a kölyköknek. Én pedig anyuka segítségével, megrendeltem a fényképezőgépet, amit korábban kinéztem. Tök jó árban volt, wifi is van benne, és a legfontosabb, hogy kicsi, befér a táskámba és mindenhova vihetem magammal, nem úgy, mint a másikat. Az túl nehéz és nagy is, nincs kedvem mindig cipelni, csak ha nem direkt fotózni készülök. De így legalább nem maradok le semmiről, mert ez mindig a táskámban lesz.

Szerdán anyuka ismét elment dolgozni, apuka ugyancsak, így 9-kor kezdtem. Apuka csinált reggelit, finom amerikai palacsintát és bacont sütött. Kicsit másabb az íze a palacsintának, mint amilyet én szoktam sütni, de valószínűleg a glutén mentes cucc az oka. Mindegy, így is finom volt. Apuka 11-kor lelépett, mi pedig játszottunk egy kicsit, majd a szokásos biciklizés után kizavartam őket a medencébe, én pedig napoztattam a lábam. Mondták a szülők, hogy használják ki a gyerekek ezt a kevés időt, ami még maradt a nyárból meg a jó időből, mert nemsokára már nem lesz lehetőségük medencében pancsolni egy évig. Elvoltunk, a kölykök elszórakoztak egy darabig, majd elkezdtem a vacsit előkészíteni (taco). Anyuka betoppant nem sokkal 6előtt, aztán még mindannyian elmentünk egy újabb biciklitúrára. Szerintem már fáradtak voltak, így előjött belőlük a rosszaság, és megint Emma volt a top. Ki se nézné belőle az ember. Én még 8körül úgy döntöttem, hogy elmegyek fagyizni egyet. Már napok óta kívántam és van itt egy fagyizó  a főúton, 15perc gyalog. Úgyhogy szépen elsétáltam és ettem egy isteni csokis-mogyoróvajas sundae-t :)

Csütörtök reggel 9-kor kezdtem, anyuka 9.30-kor ment el a dolgozóba és vitte magával Jiji-t is. Egy gonddal kevesebb nekem :) Szépen megreggeliztünk, én megittam a szokásos bödön kávémat, aztán felöltöztettem a kölyköket. Apuka 11-kor lépett le, mi délelőtt csak lézengtünk, Emma meg Jack szépen eljátszottak egymással, nekem pedig nem volt szívem megzavarni őket, így elfoglaltam én is magam az iPod-on :P Délben ettünk finom tasakos levest Emmával, Jack megint csak valami hülye szendvicset nyomott magába. Kivagyok ettől komolyan. Miért nem lehet normális kaját enni??? Utána indultunk volna biciklizni, de beállítottak a takarító kisasszonyok, amiről anyuka egy büdös szót sem szólt. Valószínűleg ő is elfelejtette, így kifizetni is nekem kellett őket a saját pénzemből, amit persze később visszaadtak. Így biciklizés helyett megint beraktam őket a medencébe én pedig napoztam és közben lefixáltam a szombatot Lisa-val (német). Valentina (olasz) sajnos nem ért rá, mert a családjával mentek valami tóparti házba az egész hétvégére, így maradt Kim (német), Lisa (német) meg én. Megbeszéltük, hogy akkor munka után irány Robert Moses, és Kim felvesz kocsival, pontos időt pedig még egyeztetünk. Úgy megkívántam a főtt kukoricát, hogy meg is főztem magunknak egy párat. Annyira nem volt jó az íze, mint az otthoninak, nem is volt olyan édes, de azért jól esett. Emma megette mindet, Jack-nek annyira nem ízlett. Utána játszottak szépen, én pedig előkészítettem a vacsit (lazac), ami a végén nem nagyon tetszett nekik, ugyanis más szószt használtam, mint szoktam. Szerintem isteni finom volt és anyukának is ízlett. Újabb közös biciklizés következett, majd az esti szokásos után csucsu.

Pénteken nyomtam egészen 9-től 8.30-ig. Anyuka rögtön lelépett, ahogy én kitettem a lábam a szobámból. Apuka már korán reggel elment ügyeket intézni és csak 10körül jött meg. Addigra én már elrendeztem a kölyköket szépen, de reggel óta nem voltak normálisak. Elkezdett nekik mesét olvasni, én pedig nekiálltam a bugyis-zoknis fiókjukat rendbe rakni. Hihetetlen milyen rendetlenek, én nem értem emberek, hogy tudnak így élni... A mese nem igazán foglalta le őket, teljesen megzakkantak, apuka csak ordított rájuk, én meg csendben hallgattam a szobából. Majd 11 körül elhúzott munkába, mi meg megebédeltünk, de az egész délelőtt egy káosz volt. Egy csomó időt töltöttek a kölykök time out (itteni nevelési módszer, olyan, mint mikor minket sarokba állítottak régen), mert egyszerűen nem bírtam velük. Csak a rosszaság, a vergődés, a verekedés ment egyfolytában. Na, utána adtam nekik fejmosást, nagyon pipa voltam rájuk. Leültettem mindet a kanapéra, hogy most már ebből elég, viselkedjenek, mert ez így nem normális dolog, stb., stb. Sajnos az egész ’jól viselkedek, többet nem leszek rossz’ dolog tartott kb. 5percig. Mindegy, úgy voltam vele, hogy ha ennyire nehéz a felfogásuk, akkor én nem vesződök velük feleslegesen. Úgysem az én gyerekeim, nem én fogok miattuk szégyenkezni… Végül elmentünk biciklizni (tudom, már nagyon uncsi még olvasni is ezt a sok biciklizést, de higgyétek el, kocsi nélkül bezárva a házba, igen csak korlátozottak a lehetőségek…), de Emma olyan hihetetlenül lassú volt, hogy azt hittem, menten az óceánba tekerek. Ment a pumpa rendesen fölfelé, mellé még rosszak is voltak, úgyhogy mondtam, pucolás hazafelé. Vacsira (tészta) megérkezett anyuka is, aztán pom-pom edzés. Ez alkalommal én maradtam ott nézni a lányokat, anyuka pedig elment valamerre Jack-kel. Közben már Justyna-val lebeszéltük az esti bulit, mondtam is anyukának, hogy akkor 8.30-9.00 között elmennék. Mondta, hogy persze, okés, nyugodtan, erre hazaértünk 8-ra, anyuka pedig abban a szent szúrásban le is lépett sétálni. Én meg maradtam egyedül a 3 gyerekre: fürdetés, hajmosás, lefekvéshez elkészítés. Próbáltam a lehető leggyorsabban elkészíteni őket, de így is 8.30-ra végeztem. Anyuka is akkor toppant be, Justyna meg már hívott, hogy akkor kész vagyok-e, mert indulnánk, a host anyja elvisz minket az állomásra. Mondtam, hogy most végeztem és sehogy sem állok, kell legalább fél óra. Úgy elment az egésztől a kedvem, hogy mondom nem is megyek, sz@rok az egészbe, úgy felidegesített anyuka. Tudta, hogy mennék el, erre ő még elmegy sétálgatni. Na mindegy, összeszedtem magam fél óra alatt, mondom csak azért is elmegyek, nem érdekel milyen fáradt vagyok meg, hogy anyuka bekavart. Hívtam gyorsan taxit (ugyanis ő egy szóval nem ajánlotta fel, hogy akkor elszalad velem, amiért miatta nem tudtam elindulni időben, a kölykök meg 10-től hamarabb úgysem fekszenek!) és 5percen belül már úton voltam a Lily’s-be. A csajok megvártak a pizzériában, megkajáltunk, aztán mentünk a bárba. Kicsit korán érkeztünk, mert a buli még nem kezdődött el, volt valami zenekar, aki játszott egy darabig. Mi (Justyna, Jess, Yasi) addig jól elbeszélgettünk, később Tom is befutott valami szülinapi buliból jöttek át oda. Kért mindenki piát, én bevertem 2 margaritát, ami nagyon jól esett anyuka húzása után, jól elvoltunk, dumáltunk, nevettünk sokat. Ki-ki táncolással, ki-ki bárpulttámasztással ütötte el az időt. Jess meg én természetesen az utóbbit választottuk :) Odajött hozzánk Tom dumálni, jaj, hogy mennyit nevettünk rajta Jess-szel. Aztán tök komoly pofával elkezdte nekem mondani, hogy „Tudod, van a haverom, Rob. Múltkor együtt voltunk a beach-en meg a szülinapi buliban. Na nagyon bejössz neki, szerinte nagyon helyes vagy meg nagyon cuki. A parton is egyfolytában mondta nekem, hogy jaj milyen aranyos, milyen csinos. Én mondtam neki, hogy menjen oda hozzád dumálni, de nem mert.” Erre én lezsibbadva (fáradtság+idegbaj+2margarita) nem is tudtam hirtelen mit válaszolni: zavart mosollyal kinyögtem egy ’aha, oké’-t. Aztán kérdezte, hogy én mit gondolok Rob-ról. Mondtam, hogy hát „jah, aranyos srác meg minden, de most erre nem tudok mit válaszolni…” Utána annyiban is hagytuk a dolgot. Valahogy túl fáradt voltam, nem úgy pörgött az agyam sem és hát egyből az jutott eszembe, hogy Rob 21éves!!! Elvoltunk még egy darabig, találkoztunk valami srácokkal, akik beszéltek egy buliról, amit a Hamptons-ban tartanak vasárnaponként. Buli a parton, dj-vel, piával, kajával, és mindenki jól érzi magát, plusz kapsz rengeteg smiley matricát, amit aztán ragasztgathatsz magadra és mindenki másra. A srácok úgy előadták a bulit, hogy még kedvünk támadt hozzá, ráadásul Justyna már hallott erről… Majd Tom jött értünk és 2 körül értem haza. 
Szombaton úgy volt, hogy elvileg 9-től délig dolgozom. Na ez a valóságban úgy nézett ki, hogy fél 2-ig bírtam, aztán fogtam magam és bementem a szobámba, mivel senki nem szólt megint, hogy jól van mára végeztél. Anyuka reggel elment a szépségszalonba, apuka pedig egész délelőtt itthon b@szt@ az eget, és nekem ezért kellett dolgoznom??!! Semmit nem csinált, csak tv-t nézett meg internetezett! Én meg a kölykökkel játszottam, próbáltam őket lefoglalni ilyen-olyan módon… ő semmit nem csinált. De legalább ne lett volna itthon egész délelőtt és akkor tudom, hogy igen, szükségük volt valakire, amíg ők intézik a dolgaikat és nekem ezért kell szombaton is dolgoznom. De így??!! Aztán egyszer csak szólt, hogy szeretne velem beszélni, üljek már le. Először megijedtem, aztán tudtam, hogy az előző estével akar valamit. Úgy is volt. Elkezdte mondani, hogy nem akar nekem curfew-t (takarodó) adni meg ilyenek, csak, hogy szerintük nem jó, ha kimaradok hajnalig, amikor másnap dolgozom. És, hogy mivel felnőtt ember vagyok, így rábízza az én ítélőképességemre, hogy megfogadom-e a tanácsukat és hogyan fogok dönteni legközelebb. Na nekem van egy nagyon rossz tulajdonságom: nem tudok visszaszólni másoknak. Nem szeretem a konfliktust, így inkább legtöbbször hallgatok, ami tudom, hogy nem jó, de nem tudok mit csinálni. Most sem volt ez másképp. Ahelyett, amit valójában megérdemelt volna apuka, én hülye csak annyit mondtam, hogy igen értem én, de időben felkeltem, a munkámat ugyanúgy végzem, mint máskor, úgyhogy… Ááá, úgy felb@szta ezzel az agyam már reggel, hogy az egész napomra kihatott. Szerintem teljesen jogtalanul szólt egy ilyen dologért. Először is, nem vagyok egy taknyos kis 17éves és el tudom dönteni, hogy meddig maradhatok ki este, hogy a munkámat másnap ugyanúgy tudjam végezni, mint bármely másik napon. Másodszor pedig, jogos lenne a dolog, ha ezt csinálnám már hónapok óta és a hétköznapokon is. Akkor elhiszem, hogy már elegük van és szólnak érte. De így, első alkalom után???!! Hát elmehetnek a sunyiba! Mondtam neki egy okét, aztán visszamentem a kölykökhöz. Anyuka délre ért haza, apuka meg elment a boltba. A kölykök még pizsamában voltak, aztán anyuka mondta nekik, hogy menjenek készülni, mert sietett haza és nem tudott elmenni kávéért. Arra, hogy sietett haza, többször is utalt, meg kérdezgette, hogy mégsem megyek sehova, vagy mi van. Mondtam neki, hogy de megyek el, csak a csajok (Lisa meg Kim) 3 körül tudnak jönni. Aztán én hülye megint csak, gondoltam jó fej leszek és mondtam neki, hogy itt hagyhatja a kölyköket, ha csak egy kávéért megy. Egyből rávágta, hogy oké, nem kellett nagyon ajánlgatni, de végül csak Emma maradt velem, a másik kettő menni akart. 2 körül a család megint grillezett, kérdezték, hogy eszek-e velük, de mondtam, hogy köszi nem, mert a lányok bármikor itt lehetnek értem. Végül kicsivel 3 előtt jött az üzi, hogy mehetek kifelé, aztán uzsgyi. Útközben megálltunk a Dunkin Donuts-ban feltankolni boldogsághormonnal, mert mint kiderült, Lisának is meg nekem is szükségem volt rá. Vettünk finom fánkokat, a Mekiben meg kaját és fagyit. Szegény Lisa majdnem elsírta magát, amikor kérdeztem, hogy mi újság, hogy megy a dolog a családdal. Mondta, hogy nem igazán jól, sőt mi több már rematch-ben van. Újabb családkeresés, amire 2hete van. Ha nem talál új családot, mehet haza… mondta, hogy nagyon szomorú, hogy a család 1hónap után máris elküldi és a legrosszabb, hogy igazából esélyt sem adtak neki, hogy tudjon esetleg változtatni azon, ami nem tetszik nekik. Mondta, hogy van egy család Philadelphiában, akik talán, de más nem nagyon jelentkezett még, és sajnos ezek sem írtak egy ideje. Ráadásul a LCC-nk, Nancy (tanácsadó) sem valami segítőkész :( Jól kibeszéltük a témát, én is elpanaszkodtam magam nekik, elmondtam a családról alkotott véleményemet és meglátásomat, aztán bevetettük magunkat a habokba…

Lisa, én, Kim

...ilyenkor mindig észbe kapok, hogy igenis az ilyen napokért vagyok én itt, még akkor is ha néha hullámvölgyben találja magát az ember, egy ilyen nap néhány sorstárssal enyhít a dolgokon. Egyedül Kimnek voltak jó hírei és az ő host családja nagyon szupernek tűnik eddig. Lisa meg én csak irigykedtünk. Kim nagy boldogsággal és izgatottan mesélte, hogy úgy néz ki, hogy játszani fog a helyi kosárcsapatban. Vasárnap lesz egy meccs és majd ott megnézik az edzők és eldől a dolog. Mondta, hogy már Németországban is kosarazott valami csapatban és hát a magasságából adódóan egyértelmű volt számomra, hogy milyen sportot űz :) Eltöltöttünk egy pár órát a parton/vízben, majd elmentünk egy közeli outlet-be Kimnek cipőt venni. Nézelődtünk egy pár üzletben, Kim talált cipőt is, aztán még tettünk egy kört, mikor visítást, sikítozást hallottunk. Közelebb mentünk, hogy mi folyik itt Gyöngyösön, erre sok kis tizenéves fruska állt körbe néhány fiút. Egyből levágtuk, hogy ez valami banda lehet, így közelebb mentünk, hogy lássuk, kik azok. Hát ott tanakodtunk Lisával, hogy kik lehetnek, de egyikőnk sem ismerte fel őket. Így nem tudtuk, hogy egyáltalán csináljunk-e képet mi is vagy sem :) Megkérdezni meg ciki lett volna a sok őrjöngő kislánytól, hogy kik ezek. Lehet meglincseltek volna a tudatlanságunkért :) Egyébként egész jóképű kisfiúk voltak :P

Ezt a lapot sikerült szerezni róluk

Közben írt Justyna, hogy mi a szitu, van-e valami tervem estére. Korábban volt szó róla, hogy megyünk Bay Shore-ba bulizni, de végül mozi mellett döntöttek, így mondtam, hogy akkor én azt kihagyom. Ha én leülök egy sötét terembe egy ilyen nap után, akkor tuti elalszom. Még egyeztettünk a másnapi Long Beach-i kirándulásról: 9.30-kor indulás, legyek kész, jönnek értem. Így meg aztán egyértelmű volt, hogy inkább takarékolom magam, meg hulla fáradt is voltam, plusz a kis reggeli műsor… 

Vasárnap. Long Beach. 8-kor akartam kelni, hogy idejében elkészüljek, meg el akartam szaladni bagel-ért reggelire, de végül 9-kor bírtam kikászálódni. Úgy volt, hogy 9.30-10 körül indulás, el is készültem időben, de 11-kor még otthon ültem és vártam, majd írtam Justyna-nak, hogy mi van már. Mondta, hogy még 20perc és itt vannak értem. Kérdeztem, hogy még mindig megyünk-e, mert közben elborult az ég. Meleg volt, de már nem sütött a nap. Mondta, hogy megyünk persze, hátha kijavul az idő megint. Én már indulásra készen vártam őket egy ideje, majd nagy sokára befutott Tom, Connor (Tom tesója. Tök vicces, hogy ő a fiatalabb és sokkal idősebbnek néz ki, mint Tom.) meg Justyna. Utána felvettük Jess-t és útközben megbeszéltük, hogy mivel mindenki éhes, menjünk kajálni. Connor mondta, hogy van egy jó kis étterem Babylon-ban, így oda mentünk. A hely neve Cooper Street, főleg hal és tenger gyümölcse a specialitásuk, de természetesen van minden más is. Mindig is ki akartam próbálni új ételeket, de tartok attól, hogy ha valami sz@rt kapok elsőre, akkor soha többet nem fogom megkóstolni újra. Hál’ Istennek nem így lett. A rákot már kóstoltam mikor apuka csinálta, az finom volt és mivel Connor nagyon dicsérte a helyet, így választottam rákot paradicsomos tésztával. Isteni volt!

Mmmmmm...

Justyna ebédje. Az enyém is így néz ki, csak a paradicsomtól meg a sajttól nem látszik :)

Tetszett a hely, finoman főznek és jó árban is van. Aztán, mint a jóllakott óvodások, elindultunk. Valamerre. Én még mindig azt hittem, hogy Long Beach-re megyünk, de kiderült, hogy közben meggondolták magukat, csak épp szólni felejtettek el. Végül csak Jess és én mentünk, méghozzá vonattal. Ő már lebeszélte egy ottani barátnőjével még előző nap, hogy megyünk, úgyhogy nem akart sz@rban maradni, meg már így is elment a fél nap a semmivel. Találkoztunk a csajjal, nagyon aranyos, jó fej. A beach-en várt ránk az anyukájával meg a tesójával, akik épp látogatóban voltak nála. Csomót dumáltunk, szuper a host családja, 2 blokknyira lakik a parttól. Aztán elváltak útjaink, ő ment haza, mi meg Jess-szel könyvesbolt után kajtattunk, mert meg akarta venni a harmadik részét a könyvnek, amit egy ideje fújnak nekem, hogy olvassam el. Mivel nem találtuk sehol, így sétáltunk egyet, majd betévedtünk egy Red Mango-ba, ahol megkóstoltam végre a frozen yoghurtot. Már többektől hallottam, hogy isteni, ki is akartam próbálni, és nem csalódtam! Egy újabb dolog, aminek függője lettem :)

Yummy in my tummy :)

6 körül indultunk vissza a vonathoz, majd a hazaút kicsit kalandosra sikerült. Ugyanis majdnem lekéstük a vonatot, épphogy gyorsan felugrottunk rá, majd utána mondta Jess, hogy elfelejtette megnézni a megállókat. Mivel nincs közvetlen járat Lindenhurst-be, át kell szállnunk valahol, és nem tudja, hogy ez ott megáll-e. Pont jött egy 'kalóz', megkérdeztük tőle, és azt mondta, hogy igen megáll ott, ahol nekünk át kell szállnunk. De NEM állt meg, és egyszer csak a Penn Station-ön találtuk magunkat. Egész úton be nem állt a szánk, azt hittem elnéztük, de nem. Nem állt meg. Mire észrevettük már késő volt, majdnem a Penn Station-ön voltunk. Jót kacagtunk rajta, főleg, hogy eddig még nem sikerült eljutnom idáig. Fél óra volt a következő vonatig vissza, gyorsan megvettük a jegyet és Jess kérdezte, hogy akarom-e látni a Times Square-t. Válasz: hát hogy a viharba ne! Na kérem ez úgy nézett ki, hogy este fél 9-kor elindultunk, hogy a szerencsétlen kis turista lássa végre a Times Square-t. Elindultunk kifelé az állomásról, és akárcsak a filmekben, ahogy haladtunk a mozgólépcsővel egyre feljebb, egyszer csak ott voltam. A szám tátva, a szívem ezerrel ver és a szemem nem hisz saját magának! Atya…úr…isten, itt vagyok Manhattan-ben! A fények, a millió taxi, a zaj, a szag, a rengeteg ember… áááá hihetetlen! Szedtük azért a lábunkat, a nyári ruha majd lerohadt rólunk, én nem győztem kapkodni a fejem jobbra-balra, majd egyszer csak ott álltam a Times Square közepén. Kerek 5 perc jutott belőle, kerek 5 percig szívtam magamba a helyet és forogtam, mint egy körhinta, a fejemben ismételve, hogy ’Úr isten, itt vagyok’. Majd megtört a varázs és rohantunk vissza a vonathoz, megint be nem állt a szánk hazáig. Ott taxiba pattantunk és majd’ 11óra volt mire hazaértem. A szülők nem mondtak vagy kérdeztek semmit, én azért elmeséltem a kalandos sztorit, hogy miért is jöttem ilyen későn. Gyors zuhany, beszéltem velük a másnapról aztán csucsu.

xoxo E