The road so far... VI.

Szeptember 10-16. 

Úgy döntöttem, hogy nem untatok senkit tovább olyan részletesen a hétköznapokkal. Felvázolom a munkabeosztást, hogyan néz ki a napi rutin, aztán többet nem mélyülök bele, csak ha változás van. Nagyjából már úgyis láttátok mi a szitu.

Szóval 2.30-8.30-ig lenne a munkaidő. A valóságban persze eddig nem így volt :( Apuka reggel intézi a kölköket, utána, ha délután nekem kell a kocsi, akkor elfuvarozom őt az állomásra 11után. 2.30-tól kezdek, rendet rakok a házban, mosok, előkészítem a vacsit. 4-re megyek a buszmegállóba a kölkökért, otthon snack, házi (ha van), vacsi, aztán suli utáni program (pom-pom edzés: hétfő és péntek 6-7.30ig; zeneszínház és gimnasztika: szerda 4.30-5.30 és 5.30-7ig), fürdetés, hajmosás. Néha be kell ugranom reggel, ha apuka túlórázik, és akkor 7.30-9-ig meg 2.30-8.30-ig vagyok.

Na szóval :) A boldogságkosár megtelt ismét, mégpedig egy szuper jó hétvégével. A szombati napot magyar társaságban tölthettem végre, méghozzá nem is akármilyennel :) Na, de ne szaladjunk ennyire előre. Egy kis változás állt be a hetemben. Hétfőn 7.30-kor kellett kelnem, hogy lássam, hogy megy a reggeli rutin. Ugyanis kedden nekem kellett vinnem a kölyköket a buszhoz, mert apuka túlórázott a 9/11 terrortámadás tizenegyedik évfordulója miatt. A sok rendezvény, megemlékezés miatt kellettek a rendőrök. Nekünk pár napja már kint fityegett egy sárga emlékzászló… Kedden 7.29-kor ugrottam ki az ágyból hulla fáradtan. Sikerült a kölköket felébreszteni mindenféle vergődés nélkül, lement a rutin, szépen felraktam őket a buszra, majd visszafeküdtem aludni :) Belekukkantottam a 9/11-es emlékműsorokba, aztán 2-ig sikerült szunyálnom kisebb nagyobb szünetekkel, délután pedig a szokásos idegbaj a kölykökkel.

(forrás: Google)

A szerdai napok elég húzósak, mivel 3.30-ra kell mennem értük a suliba, onnan haza, szuper gyorsan átöltözni és megvacsizni, aztán legkésőbb 4.05-kor elhagyni a házat. Emma és Jack 4.30-5.30-ig zeneszínházban vannak, Jiji-t addig le kell foglalnom, majd utána mind a hárman 5.30-7-ig gimnasztikán vannak. Ezek szerencsére egy épületen belül. Délelőtt kitakarítottam a kocsit, mert már nem bírtam nézni, hogy milyen gusztustalan. A kormányt nem mertem rendesen megfogni, mert mintha ragasztóba nyúltam volna. Délután pedig zeneszínház és gimnasztika. Csütörtökön megint jöttek a takarító kisasszonyok, és megint nekem kellett őket kifizetni, mert megint elfelejtették őket. Mivel mindent megcsináltak, így csak 4-re mentem a buszhoz a kölykökért, délutánra pedig nem volt semmi elfoglaltság. Emma azért csinált egy kis műsort a nap végére. Pénteken 10perc késéssel értünk a pom-pom helyre, mivel hiába könyörögtem nekik, hogy gyorsan öltözzenek és csinálják, amit mondok, mert el fogunk késni, süket fülekre találtam. Plusz Jack-re pont induláskor jött rá a kaksizhatnék… azt hittem a guta megüt! 7.30 helyett 8-kor lett vége az edzésnek. Már akkor tudtam, hogy nem fogok időben végezni. Legalább fél óra az út haza, meg még  a kocsit is le kellett rakni. 8.45-kor léptünk be a házba és anyuka szemrebbenés nélkül válaszolt igennel, mikor megkérdeztem, hogy kell-e fürdés, hajmosás. Jóval 9.30 után járt már a mutató mire végeztem, és anyuka végig a tv-t bámulta pizsamában. Semmit nem segített! Ez a legidegesítőbb, hogy esze ágában sincs segíteni, hagyja, hogy mindent én csináljak. Pedig ha összedolgoznánk, hogy pl. én fürdetek, ő pedig befejezi őket, akkor sokkal egyszerűbb lenne az egész és hamarabb is lehetne nyugtunk. De hát ha a lustaság fájna…

Korábban már beszéltük Vivivel - Philadelphiában au pair (mire ezt olvassátok már otthon szívja a friss európai levegőt) :( -, hogy nagyon szívesen találkoznék vele, mielőtt lejár az éve, és ő volt olyan kedves, hogy szólt, mikor jön még utoljára NYC-be és ő is szívesen találkozna velem. Nagyon örültem neki, meg annak is, hogy végre találkozhatok más magyar au pairekkel, mert azért mégis csak hiányzik, hogy néha beszéljek a saját nyelvemen és olyannal, aki pontosan tudja, érti mi a szitu, mit jelent au pairnek lenni. Szóval Vivinek és a barátainak már megvolt a kész program, úgyhogy nagyon örültem, hogy besuvasztottak engem is :)

Szombat reggel keltem időben, összekészültem, hajat vasaltam és egyebek, majd elsétáltam a közeli (kb. 15perc gyalog) bagel store-ba egy kis útravalóért. (A bagel egy irtó finom pékáru, aminek lyukas a közepe és többféle változatban kapható, eszik pl. szendvicsként, krémsajttal, pirítósként, én személy szerint még simán magában is imádom) Majd taxit hívtam, ami kivitt az állomásra, ugyanis anyuka nem ajánlkozott készségesen, hogy majd ő elvisz, így nem volt mit tenni… A 9.33-as vonatot néztem ki, ami 10.44-re ért volna be, ha nem késik 15percet. Így, útközben már írtam a csajoknak, hogy bizony 11 előtt nem érek be, így a Times Square-en volt a találka. Közeledtünk a Penn Station-höz, és már a távolból kukucskált az Empire State Building meg a Chrysler Building. Hát alig hittem el, csak így hirtelen a semmiből meglátni… wow, a szemem nem tudtam levenni róla és az arcomról le nem fagyott a mosoly:) Aztán szépen bezötyögtünk, majd mindenki kifelé. Igen, itt akadtak kisebb problémáim, ugyanis legutóbb mikor véletlenül itt jártam, akkor nem voltam egyedül és csak mentem Jess után. Próbáltam figyelni, hogy mi merre, de totál máshova érkezett most a vonat és kb. fingom nem volt hol vagyok és, hogyan jutok ki az állomásról. Tettem egy pár kört, vettem egy térképet, majd próba cseresznye, a 7th ave és a 34th felé próbáltam kijutni, ami bejött. Felismertem magam egyből és mivel emlékeztem, hogy végig egyenesen mentünk legutóbb, így nem volt gond. Persze azért csekkoltam a térképen is, hogy minden oké-e. Megtaláltam a Times Square-t, és írtam egyből a csajoknak, hogy hol állok, merre menjek, de addigra pont észrevettük egymást: Katica és másik Vivi (ő a Dunkin Donuts-ban dolgozik, de mire ezt olvassátok, már ő is otthon van :(  ) már ott vártak rám. Milyen mókás az élet: most találkoztunk először, senki sem ismert senkit, és együtt vártunk arra az emberre, aki mind hármunkat ismer. Vagyis engem még csak email alapján, de akkor is. Míg vártunk Vivire, beültünk a Mekibe, kaja után meg elindultunk a Herald Square-re, mert végül vele ott taliztunk.

Aztán megkerestük az aluljáróban a ’path’ nevű tömegközlekedési eszközt, amivel elmentünk Hoboken, NJ-be. Nekem ez még mind új, az itteni metró használat és egyebek. Próbáltam figyelni, hogy is működik itt a dolog, és bizony megállapítottam, hogy még mindig London vezet nálam. Ott a legegyszerűbb a tömegközlekedés, minden szépen ki van írva, eltévedni is nagyon nehéz, annyira minden az ember szájába van rágva és érthetően jelezve. De majd ezt is megtanulom, megszokom, végül is lesz rá 1évem :) Be nem állt a szánk egész nap, és épp panaszkodtam a csajoknak, míg vártunk Vivire, hogy nem igaz, hogy nem találok itt egy normális táskát, erre leült mellém egy csoki fickó két akkora batyuval, hogy csak na, és mi volt bennük? Na mi? Táskák! De már a legelső, amelyik kikandikált nagyon megtetszett. El is kezdett nekem dumálni a fickó, aminek a zaj miatt a felét sem hallottam, de nagyon próbált bevezetni a marketing tudomány rejtelmeibe :) Tökre Róma jutott eszembe, hogy ott aztán nem lettem volna gondban táskaügyileg :) De gondoltam, azért csak nem állok le ott azon a vonatféleségen táskával üzletelni, miközben minden szempár rám szegeződött volna..

Hoboken már New Jersey államhoz tartozik, és Vivi már régen meg akarta nézni a helyet és hát itt volt rá az alkalom. Én pedig mivel vele és a csajokkal akartam mindenképpen találkozni, így tök mindegy volt hova megyünk :) De jaj, te jó ég, hogy micsoda helyre vitt minket ez a lány… valami eszméletlenül gyönyörű rálátás nyílt Manhattan-re. A szavunk elakadt, csak úgy kattogtattuk a gépeket és egyszerűen nem tudtunk betelni azzal a látvánnyal, ami elénk tárult.

Hál’ Istennek, az idő is nagyon kedvezett nekünk. Csak sétáltunk végig a vízparton, beszélgettünk, fényképeztünk… Az a városrész tökre európainak hatott számomra, Vivi többször vélte felfedezni a Budai hegyeket meg a Badacsonyt, Balatoni városkákat, jókat nevettünk is ezen :) de tényleg nem úgy tűnt, hogy ez itt Amerika. Főleg mikor közeledtünk a helyhez, ahova készültünk, teljesen ipari telep/gyártelep fílingje volt a környéknek. Végül megtaláltuk a kis beergarten-t (sörkert), ami miatt Hoboken-be mentünk.

 Az Oktoberfest miatt az amcsik is nekikészültek és mindenfelé német fesztiválokat tartottak. Mi is egy ilyenbe - igaz elég picikébe, de mégis pont úgy volt szuper – csöppentünk. Ment a kerti vigadalom, folyt a sör, volt étek, minden, ami egy fesztiválhoz/mini Oktoberfest-hez kell. Én személy szerint nem vagyok oda a sörért, de ha valamilyen ízesített változata van, akkor az jobban lecsúszik. Mindenki stílusosan sört ivott, gondoltam én sem kacagtatom ki magam, hogy kólát vagy vizet kérek, így kértem ugyanazt, amit a többiek.

És nem volt csalódás, mert tényleg finom volt, bár annyira én nem éreztem rajta az ízesítést. Jaj, de megittam volna egy pohár Strongbow-t :) Vizslattuk az étel-itallapot, és képzeljétek, volt gulyásleves és csirkepaprikás is. Legszívesebben bevertem volna mind a kettőből egy jókora adagot, de annyira nem voltam éhes és hát sajnos épp olcsónak sem volt mondható egyik sem. De végül a választás mindenkinek erre a finomságra esett 

Utána szépen útnak eredtünk vissza a City-be, de valahogy a visszafelé úton sem sikerült kihagyni a fotózkodást és ismét rácsodálkoztunk arra a gyönyörűségre, ami a szemünk elé tárult.

Katica, egyik Vivi, másik Vivi, én

Egyfolytában csacsogtunk, sztoriztunk, kaptam egy csomó jó tanácsot is, majd szépen elértünk a ’path’-hez, amivel visszamentünk a Herald Square-re. Ott elváltak útjaink, mivel a csajok mentek tovább a szállásukra én pedig vissza a Penn Station-re. Elbúcsúzkodtunk, a két Vivivel úgy tűnt, hogy most találkoztam először és utoljára, Katicával pedig megbeszéltük, hogy következő szombaton megint jövünk, megnézünk ezt azt… Elővettem a térképet, de halvány sejtelmem azért volt, hogy merre is kell mennem, aztán megindultam. Már akkor sötétedett rendesen, és igaz egyszer túlmentem az állomás utcáján, de hamar észrevettem, visszafordultam és utána már nem volt gond. Megvettem a jegyet a 7.33-as vonatra, még volt egy kis időm addig, úgyhogy nyugisan megkerestem honnan is indul és már száguldottam Babylon felé. 10körül értem haza.

El sem tudom mondani, mennyire jó érzés volt a lányokkal tölteni a napot. Nem csak azért mert magyarokkal lehettem, hanem mert iszonyat-szuper-jófejek mind a hárman. Csak azt sajnálom nagyon, hogy nem találkoztunk korábban, és már nincs időnk több közös programra, utazásra, nyaralásra. Nagyon örülök, hogy felvettem Vivivel a kapcsolatot, hogy személyesen is megismertem, hogy rajta keresztül megismertem a másik Vivit és Katicát! Köszönöm lányok, egy élmény volt!!!

Vasárnap. A változatosság kedvéért a napot ismét NYC-ben töltöttem, de ezúttal német társaságban. Ami ugyan nagyon szórakoztató volt és jól érzetem magam, de meg sem közelíti, mikor magyar társaságban van az ember. Amikor nem kell gondolkodnod, hogyan is fordíts le egy poént angolra, mert valószínűleg nem ugyanúgy hat a csattanó, amikor fél szavakból is érti az ember a másikat és pontosan tudja, átérzi a mondandódat, még ha nem is tudod magad rendesen kifejezni…

Szóval a 9.33-as vonattal mentünk ismét. Én még 9óra előtt kérdeztem anyukát, hogy mennek-e el, mert hallottam, hogy mondta a lányoknak, hogy készüljenek, és megkérdeztem, hogy mikor indulnak, mert ha esetleg nem gond neki, akkor engem kidobhatna az állomáson. Azt mondta, hogy 9.30-kor akart indulni, de persze nem gond. Szépen megköszöntem, gyorsan összeraktam még a motyómat és had ne mondjam, hogy még 9.15-kor a lányok pizsamában rohangáltak. Még ez után öltöztek fel, mostak fogat és ültek a kocsiba. Rákérdeztem, hogy odaérünk-e, mert akkor inkább hívok taxit. Mondta, hogy persze, persze, odaérünk. Hát 9.23 után léptünk ki az ajtón, és már láttam lelki szemeim előtt, hogy én bizony azt a vonatot szépen lekésem. 9.30-ra fékelt be anyuka az állomáson, és nekem még jegyet kellett vennem. Épphogy sikerült nem lekésni, megláttam Jess-t a peronon és a vonat már érkezett. Gyorsan előadtam a reggeli műsort és közben már a vonaton voltunk, sétáltunk az utolsó kocsiba, ahol Yasi várt ránk. Jess (német) ugyanúgy Lindenhurst-ben lakik, mint én, csak a másik felén, Yasi (német) pedig Babylon-ban. Yasi már a vonaton volt és kikukucskált, hogy tudjuk, hova menjünk. Egész úton beszélgettünk, majd szépen lassan beértünk a Penn Station-re, ahol először is beültünk enni. Jess kedvence a hely, és mostantól az enyém is, nagyon tudom ajánlani mindenkinek, aki a Penn Station-ön jár és imádja a levest. Au bon pain a neve a helynek. Egyszerűen isteni finom leveseik vannak, meg péksütik, szendvicsek. Mind a hárman levest ettünk, én valami kukoricás-sajtos-krémlevest, és csak úgy nyeltem, mint kacsa a nokedlit :)

 
Itt elfogyasztottuk szépen az isteni ebédet és még vártunk kicsit egy másik német lányra. Julia, Jess barátnője, együtt voltak Miami-ban nyaralni, és ő tudta, hogy hova is megyünk pontosan. Nagyon trendi a csaj és nagyon csinos, és hát a gyönyörű hosszú haját meg egyenesen irigyeltem :) Kifelé vettük az irányt, majd ismét a Times Square-en kezdtünk. Itt lőttünk pár fotót, bementünk a Disney Store-ba meg a Forever 21-ba.

Jess vett ajándékot a Disney boltban a host gyerekeinek, a másik helyen pedig nézeldőtünk és én már gondolatban ott hagytam egy kisebb vagyont. De a lényeg, hogy láttam egy jó kis táskát, ami nem oly olcsó, de egyfolytában azon járt az eszem, és megtaláltam a tökéletes mását annak a cipőnek, amit még a Primark-ban vettem 1-2 éve, és imádtam, rongyosra hordtam. Gyanús, hogy ez a két darab hamarosan új otthonra lel nálam :) Yasi ugyanúgy nem látott még semmit a városból és nevezetességekből, mint én, úgyhogy mi csak ámultunk bámultunk, és jó turista módjára nem féltünk használni a fotoapparátot :)
Először elmentünk kajálni, majd valami bolhapiacra, ahol mindenféle régiséget árultak.

az ebéd

Volt ott kérem ékszertől kezdve, ruhán keresztül, képekig minden. Nekem nagyon bejön ez a piac hangulat, Camdent is imádtam Londonban :) Na, itt szépen eltöltöttük az időt, nézelődtünk, ki-ki vásárolt (én kivételesen nem), aztán elindultunk Brooklynba, pontosabban Williamsburg-ba. Itt is valami vásárra igyekeztünk Jess és Julia miatt főleg, ugyanis itt régi könyveket árultak potom pénzért. Én is szeretem a könyveket, tudom értékelni a régi darabokat, de azok ketten, jóóó Istenem, minden egyes standnál eltöltöttek legalább 20percet!, és rengeteg volt belőlük :) Addig végül is jól elbeszélgettünk Yasi-val. Ő nem volt olyan türelmes, mint én. De igaz, hogy az idő nagy részében mi csak vártunk rájuk egy helyben. Nagy nehezen vége lett a vásárnak, és még volt tervben egy-két dolog, de már idő hiányában nem tudtuk megvalósítani.

Julia, én, Yasi

Egy kis frozen yoghurt sosem maradhat ki :P

Yasi a Central Parkba szeretett volna menni korábban, de az Julia-nak nem tetszett, mivel ő meg Brooklynba akart. Tisztára úgy viselkedett, mint valami óvodás. Csak nem értem, hogy miért akadt ki a csaj, ha egyszer mindenki azt mondta, hogy neki mindegy, Yasi meg rávágta, hogy akkor menjünk a Central parkba. Nekem tényleg mindegy volt, hogy hova megyünk, mivel bármit és mindent látni akartam :) Végül ugye nem jutott idő a parkra, úgyhogy elmentünk a Union Square-re és onnan sétáltunk vissza a Penn Station-re.

Flatiron Building

Flatiron Building

Empire State Building

Empire State Building

Útközben végig csak ámultam-bámultam, és egész úton nem tudtam levenni a szemem az Empire State Building-ről. Szegény Yasi-nak 9-10körül otthon kellett lennie, de Julia meg Jess nem nagyon volt rajta az ügyön. A 8.10-es vonatra épphogy felszálltunk, de benéztük, mert az pont nem állt meg Lindenhurst-ben. Így végig mentünk Babylon-ig, aztán onnan vissza a következővel egy megállót. Ott taxiba pattantunk és 11-re értem haza.

Elmondhatatlanul szuper hétvégém volt! Imádtam, és egy percre nem jutott eszembe, hogy én itt au pair vagyok. Végéig úgy éreztem, hogy álmaim városában nyaralok barátokkal. Egy ilyen hétvége után mindig nagyon nehéz visszatérni a valóságba. De az ilyen napokért, az ilyen társaságért megéri!

xoxo E