2012. augusztus 11., szombat

London - Episode IV.

Dátum: 2012. június 23.
Helyszín: Starbucks, Golders Green
Guest list: Lilla, Gabca, Timi, Sára, István és jómagam

Elérkezett a hazautazásom napja. Már korábban megbeszéltük, hogy mivel a busz csak 2kor indult, majd dél körül találkozunk a Starbucksban és még egy utolsó latte, egy utolsó közös dumaparti belefér indulásig.
Reggel már korán fent voltam, megvoltak az utolsó simítások a majdnem üres szobában, hajvasalás, kézipoggyász rendezgetés, meg hasonlók. Noah focira ment reggel, ahova Karen vitte el 10kor. Lementem búcsút venni tőlük, megölelgettük egymást, kipottyant pár könnycsepp is, majd elmondtunk neki, hogy mikor hazaér a fociról, én már nem leszek itt. Csináltunk néhány utolsó fényképet mindenkivel. Szerintem akkor esett le szegény ördögnek, hogy itt bizony pápá van egy hosszabb időre.. Na akkor egyem meg a husiját, szájon csókolt hirtelen és olyan erősen megölelt, hogy így még nem volt a 10hónap alatt. Kérdezte már korábban is, hogy akkor mennyi időre megyek, meg ugye visszajövök, és mikor mondtam neki, hogy most sokáig nem fogunk találkozni, de majd még eljövök látogatóba, megkérdezte, hogy mégis hány napra megyek el. Mondtam neki, hogy 365, akkor csak kamillázott szegénykém, és halkan megjegyezte, hogy 'húú, az nagyon sok..' Azt hittem megfalom!
11kor már Jonny és Joe vittek tesómat meg engem Golders Greenbe. Ott is megvolt a búcsúzkodás, ölelke, satöbbi, majd elindultunk a millió batyummal a kávézóba. Lassan szállingózott mindenki, én pedig, mint a pápa, megkezdtem az aggódást :) Ugyanis egyre jobban tudatosult bennem, hogy itt bizony megint nem sikerül 1db kézipoggyásszal elindulnom.. (az előző bejegyzésben említést tettem eme gondjaimról) Úgyhogy pakolásztam jobbra-balra, ki-be, méregettem-próbálgattam a dolgokat, de valahogy sehogy sem akart a sok apró dolog egy darabba rendeződni. Volt ugyanis a kézipoggyászom, aminek a merev aljába raktam a laptopomat, majd a fényképezőgépem (Canon 1100d, szóval nem kicsi és nem könnyű) és a női táskám a már korábban említett kombóval megpakolva. Kigondoltam, hogy ezeket mind a kabát alá veszem, a női táskát a hasamhoz, a fényképezőt a hátam közepére teszem, és akkor majd tutira azt fogják gondolni, hogy egy terhes-púpos szerencsétlen vagyok és majd szépen megkegyelmeznek és utoljára átcsúszok a rostán.. Na igen, hamar elvetettük az ötletet. Maradt az ima. Mondtam a többieknek, hogy egész délután erőteljes imádkozás a házi feladat :) Ezt a kis izgulást leszámítva, jól eltöltöttük a maradék időnket, majd átbattyogtunk a buszhoz, ahol következett a fájdalmas búcsú... :( Ezt inkább nem részletezném, mert akkor megint elérzékenyülök és elárasztom könnyekkel a szobát, és sosem érnék a bejegyzés végére. De srácok, ugye tudjátok, hogy mennyire hálás vagyok mindenért, köszönök minden együtt töltött időt veletek és mennyire hiányoztok, ugyeeee?????!! <3

Nem tudom, hogy tényleg az imádság mentett-e meg ismét vagy sem, de átjutottam a rostán mindenféle akadály nélkül :) és rendben megérkeztem.


Képek sajnos nem készültek, amit azóta már nagyon de nagyon bánok.. :(

xoxo E

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése