2012. augusztus 30., csütörtök

Vakáció a családdal - Júl. 28 - Aug. 3.



Pozor, pozor! Maratoni bejegyzés következik =)

Szóval vonultunk a kocsihoz, közben váltottunk pár szót anyukával, a kölykök meg nagyon csendben voltak. Feltűnően csendben. A kocsi egy 7 személyes Toyota, mondhatni mini busz. Nem szívesen jellemzem a látványt, ami fogadott, de volt akkora mocsok és rendetlenség, hogy az hihetetlen. Jó, jó, 3db 5éves elhiszem, hogy nem tud rendet tartani maga körül, de, hogy az anyuka se?! Megvolt az első sokk :) Beszélgettünk, én meg próbáltam odafigyelni, de annyira fáradt voltam, meg akkora zaj jött be a lehúzott ablakon keresztül, hogy alig hallottam valamit. Úgyhogy a jól bevált recept: mosolygás és bólogatás :) A kölykök a végére feléledtek és annyira hangoskodtak, hogy utána meg már azért nem hallottam, hogy mit beszél a nő. Annyi információt zúdított rám, hogy meg is fájdult a fejem, de főleg azért, mert a felét sem hallottam az ablakon át süvítő széltől, meg a forgalom zajától. Próbáltam nézelődni, hátha veszi a lapot, hogy nem sok kedvem van dumálni, de nem igazán jött össze. (Azt hiszem még nem említettem, hogy pontosan merre is lakom. Mint a blog címéből kiderül, Long Island a helyszín, azon belül pedig közvetlenül az óceán mellett. Mikor azt mondom közvetlenül, akkor úgy kell érteni, hogy elsétálok az utca végére és ott az óceán. Igen, tudom, nagyon szar hahaha) Szóval ebből kifolyólag, ahogy közeledtünk már érezni lehetett a kicsit hűvösebb, friss, sós illatot a levegőben. Ááá, mondom ez maga a mennyország. Gyönyörű a környék, nem túl zsúfolt, de van minden a „közelben”. Na igen, itt a távolságok valahogy nagyobbak, és kocsi nélkül tényleg szar, úgyhogy mindent úgy számolnak, hogy autóval milyen messze van. Szóval mondhatni egy olyan 15perces autókázással kb. minden meg található. Igazából ahol lakunk, az maga is egy kis sziget és egy aprócska, szűk híd köti a városhoz. Az utcába fordulva már szépen sorakoznak a kisebb termetű hajók, vitorlások a dokkoknál.. Mondták a skype beszélgetés alkalmával, hogy kicsi a házuk, de hogy ennyire??? Nagyon meglepődtem, nem ilyenre számítottam. Szerintem a három gyerekhez borzasztó kicsi. Van egy apró nappali, étkező és konyha, majd 3db szoba és 1db! fürdőszoba… Nem voltam elájulva egyáltalán. Viszont a szobámmal nincs semmi bajom. Tetszik nagyon, se nem nagy, se nem kicsi. Talán az ajtó alatt tátongó lyuk miatt bosszankodom, de ha a szobám ettől kisebb lenne, akkor már igen csak fognám a fejem.

Welcome pakk

Szóval olyan 6után érkeztünk meg, majd anyuka rögtön el is ment pizzáért vacsorára. Itt megjegyezném, hogy Jody (tündéri asszonyság az orientációról) elmondta - elég egyértelműen és határozottan-, hogy a következő 3napban, a host szülők nem hagyhatnak teljesen egyedül a gyerekekkel. Na mármost, mivel apuka dolgozóban volt, anyuka elszaladt a pizzáért, így értelem szerűen cirka másfél órás együtt töltött idő után, máris egyedül lettem hagyva 3db ötévessel, akik túlerőben voltak. Megoldottam a helyzetet, nem arról van szó, nem kell félteni sem, csak hát most, hogy mondjam anyukának, hogy: nem, b@zd meg, nem okés, ha elugrassz 20percre és tök egyedül hagysz kb. semmi ismeretség nélkül 3db gyerekkel egy vadidegen házban, amikor Jody néni megmondta, hogy nem lehet. Na mindegy, ez így alakult. A pizza isteni volt, bájdöwéj :) Szóval, hogy a címtől se térjek el nagyon (sajnos mindig belegabalyodok a részletekbe, nézzétek el nekem. Puszi Tesó :P), igazából a pénteki napom volt, hogy kipakoljak, hozzászokjak az új környezethez, megismerkedjünk a családdal meg ilyenek, és szombaton már zúztunk is Pennsylvania államba. Na de ne szaladjunk ennyire előre, még egy pár részlet a pénteki napomból :)) Szóval reggel nem kellett korán kelnem, olyan 9-10 körül mondta anyuka, de én nem tudtam tovább aludni 8 órától. Én, aki a vetést kialszom a földből?! Én, aki bárhol, bármikor, bármennyit képes vagyok aludni??! Ez nem csak a jet leg (az időeltolódás okozta zavar) miatt volt, hanem az ajtó alatti lyuknak is köszönhető. 3db 5éves. Hármas ikrek. Asszem ennyi elég magyarázatnak. Szóval rendbe szedtem magam, kávé, reggeli és megint kaptam az információ özönt, de úgy egész nap. Jöttünk, mentünk a kocsival, ezt megmutat, azt megmutat, kicsit hosszabb időre megint magamra hagytak az ördögökkel, ruhákat pakolni a nyaralásra, 5 körül barbecue vacsora, aztán este pompomlány edzés volt. Iszonyat cukik voltak a kislányok, nem csak az enyémek, és hát ahol gyakoroltak, a vízpart mellett volt, gyönyörű helyen. Este 7 után értünk haza, majd én is nekikezdtem a pakolásomnak. Napközben épp annyi szabadidőm volt, hogy a bőröndömet kipakoljam úgy nagyjából, este meg pakolhattam megint. Szóval 1hétre kellett kigondolni, hogy mit akarok vinni, majd a kézipoggyászomba pakoltam a motyót és még rendezkedtem, amit tudtam.

Szombat
Reggel keltem időben, mivel várt rám egy hajvasalás, rendbe is kellett szedni magam, plusz ugye még átnézni, hogy minden szükséges be van-e pakolva, majd reggeli, kávé, az elmaradhatatlan információözön és olyan fél 11-kor sikerült is elindulni. Komolyan mondom, ilyen készülődést/elindulást eddig még tényleg csak az amerikai filmekben láttam…
2 körül meg is érkeztünk az apuka unokatesójáékhoz Stroudsburg, Pennsylvania államba. Gyönyörű környéken laknak, ahogy közeledtünk nagyobbnál nagyobb házakat láttam, és csak csorgattam a nyálam, hogy miért nem ezek laknak ilyen házban. Az unokatesóék nagyon aranyosak, jó fejnek tűntek. Ott is 3gyerek van, 2 fiú-1 lány. Senkit nem ismertem ugye, még a host családot sem jóformán, úgyhogy elég kellemetlenül éreztem magam, nem is tudtam, hogy mit csináljak, hogyan viselkedjek. Lepakoltunk az egyik szobában, később elkértem a wifi kódot, hogy tudjak legalább írogatni az otthoniakkal. Hamarosan elkészült a BBQ ebéd/vacsora is. Két nap alatt kétszer sikerült hot dog-ot és hamburgert ennem. Először ott lógtam a kölykök sarkában minden percben, mivel senki nem mondta, hogy pihenjek le, vagy szabad vagyok, vagy akármi. Estére voltam olyan fáradt, meg a fejem is zsongott, hogy a világból ki tudtam volna rohanni. El akartam menni sétálni, szétnézni a szomszédos utcákban, de hirtelen úgy el kezdett szakadni az eső, mintha dézsából öntötték volna. Végül miután elállt sem mentem, főleg amikor beköpnek egy olyat, hogy majd vigyázzak a medvékkel, valahogy elmegy tőle az ember kedve, nem? Úgyhogy letettem róla, így sajnos egyetlen darab képpel sem tudok szolgálni. Az este folyamán a felnőtt társaság jól mulatott a kertben, folyt az itóka meg a koktél (persze engem egyszer sem kínáltak meg alkohollal!), Edina meg természetesen a 10év alattiak bandájával lógott, gyereket fürdetett, pizsamába dugta őket. 9-10óra körül nekem is sikerült letusolnom, majd a nappaliban tértem nyugovóra a kihúzhatós kanapén. Először úgy volt, hogy majd a játékszoba szőnyegén felállított matrac lesz az ágyam, a család meg alszik az abból nyíló szobában gyerekestül. Ez nem jött össze, tekintve, hogy a kölyköknek úgy megtetszett a felfújt matracágy, hogy ott ugráltak rajta, nekem meg azon nyomban kezdte a vér elborítani az agyam… mire végeztem a zuhannyal, már a kölyköknek volt ott megágyazva, én pedig megkaptam a kihúzhatós kanapét. Teszem mellé jobban is jártam :) Másnap reggel már hallottam 7körül a kölyköket mozgolódni, később az egyik oda is jött az ágyamhoz, én meg gyorsan úgy tettem, mint aki alszik, de nagyon nehéz volt, mert majd’ összepisiltem magam, és alig vártam, hogy lerohanjam a fürdőszobát. Visszament, én gyorsan elszaladtam könnyíteni magamon, visszafelé meg ott állt az ágyam mellett. Hát én simán átnéztem rajta, nem szóltam egy szót sem, hátha még tudok pihenni. Na de kb. 20percet tudtam még, utána mindenki ébredezett, úgyhogy én is el kezdtem készülődni, összepakolni az ágyat. Utána a kölyköket rendeztem, majd először megreggeliztem a szülőkkel és csak utána csináltuk a kaját nekik is. Reggeli után kipakoltunk a kocsihoz és elindultunk a következő szállásra. Anyukának egy gyerekkori barátjához mentünk látogatóba, aki nem lakott túl messze az apuka rokonaitól, úgy kb. 15perc kocsival. Találkoztunk a fickóval egy szupermarket parkolójában, majd követtük őt a házhoz. Megint egy gyönyörű környék, megint csodaszép házak és mindez a természetben. Becuccoltunk, megvolt a bemutatkozás is, aztán csak nasi volt egy darabig, meg beszélgetés. Itt valahogy többet szóltak hozzám, és kicsit jobban is éreztem magam, még a 2db bentlakásos eb ellenére is. Chris (anyuka cimborája) nagyon jó fej volt, vicces és nem utolsó sorban egész jó képű :P A felesége, Erica, egy alacsony termetű, mosolygós, szuper kedves nő és a gyerekük Stephanie (20éves asszem). Na meg a két jószág, Mia és Casper. Csodaszép házuk van és óriási. A kölykök végig Mia-val "játszottak", szegény kutya a végén már menekült előlük. A változatosság kedvéért itt is BBQ volt a kaja, kiegészítve egy kis lazaccal, megspékelve salátával. Na itt sikerült elmennem sétálni, képeket is készítettem. De ahol laktak, az igazából egy olyan negyed, ahol csak házak vannak és az üzletek, szupermarketek kocsival megközelíthetőek.

A szállás :)












Jól eltelt a nap, finom volt a kaja, utána elmentünk fagyizni, érdeklődtek irántam, érdeklődtek kis hazánkról, majd estére összekészítettük a szobákat ki-hol alszik, elrendeztem a kölyköket (fürdés, hajmosás, pizsama), majd én is letusoltam és elfoglaltam a felfújható matracon a helyemet, ami az iroda helyiségben volt előkészítve nekem.

Hétfő
Reggel megint a kölykök voltak ugye az elsők, el is kezdtek hangoskodni meg össze-vissza rohangálni. Összeszedtem magam én is, lepakoltam a motyót, aztán segédkeztem a reggelinél, majd negyed 10körül elindultunk az anyuka szüleihez. Gyenge 5órás autókázás után megérkeztünk Lake Luzerne, New York államba. Nagyanyóék ide költöztek, mert a City után nyugalomra vágytak. Gyönyörű környék, csodaszép erdők, kis aranyos házikók vannak, itt megy a Hudson folyó és vannak tavak is. Szóval ez a rész amolyan counrty side (vidék) :) Egy kis földúton kellett felhajtani és csak az ő portájuk volt a domb tetején egy kis erdős résszel körbevéve, ami mondhatjuk a birtok. A ház jóval nagyobb, mint a host családé, de hát e van.. Belülről tökre olyan volt, mintha csak az én Nagymamámhoz léptem volna be. Régies berendezés az egész házban, az udvaron mindenféle szerszám és látszik, hogy folyik a munka. Kiderült, hogy a család német és ír származású, talán ezért sem amerikaiasodtak el annyira, vagy nem tudom. A nagyapónak tipikus német feje van, de a nagyira simán mondanám, hogy akár magyar is lehetne, szóval kis aranyos öregnek tűnt mind a kettő. Nagyapó épp a fürdőszobájukat csinálta, igazi kis Mekk mester. A ház 2 szintes, host család meg én aludtunk a felső szinten, és kaptam külön szobát is, de ez valahogy nem érződött :( Ugyanis a kölykök hozzá vannak szokva, hogy az előző au pair mindent megengedett nekik és szabad ki-be járásuk volt a lány szobájába akárhol. Állandóan benyitogattak, kuncogtak, az én szobámban akartak játszani, és a többi felnőtt közül persze senki sem szólt rájuk, hogy hagyjanak békén kicsit. Este vacsi, meg átjött anyuka egyik testvére, (merthogy kettő van neki: az egyik ott lakik nem messze, a másik meg kb. 1óra kocsikázásnyira) annak a 6éves fia meg az élettársa. Nagyon jó fej, a fia irtó cuki és jól nevelt, az élettárs is aranyos, érdeklődő, csak olyan fene gyorsan beszél meg artikulálatlanul, hogy nagyon nehezen értettem meg mit mond.

Kedd
Minden nap 9körül már én is ott sürögtem forogtam a többiekkel (mivel a kölykök már hajnalok hajnalán fent voltak és ki-be rohangáltak a szobámban, annak ellenére, hogy én még aludtam volna!), próbáltam ismerkedni, beszélgetni, kérdeztek Magyarországról, én is faggattam őket Amerikáról, kölyköket rendeztem, stb.
Dél körül útnak indultunk. Jött velünk Eugene is- anyuka tesójának a fia- a kölykök nagy örömére. Úti cél Lake George volt. Kb. 20pernyit kocsikázhattunk, közben átkeltünk a Hudson folyón, és leparkoltunk egy aranyos kis városkában. Majd lesétáltunk a tóhoz. Ajj, hogy milyen gyönyörűséges volt.. Akár csak a Balaton. Volt kis fürdőzésre kijelölt rész, életmentők a homokban, játszótér, éttermek, dokkok, hajók, vitorlások, minden, ami csak hozzátartozik a vízparthoz :) A kölykök először rákattantak a játszótéri játékokra, majd be a vízbe, méghozzá ruhástól!, mert persze senkinek nem volt annyi esze, hogy adjon rájuk fürdőruhát, ami simán elfért volna a ruha alatt. Na mindegy, ők nagyon élvezték a fürdőzést. Annyi volt a jó, hogy nagyon meleg volt, így hamar megszáradtak. Fürdőzés után sétáltunk egyet a víz mellett, majd a faluban találtunk egy körhintát, amit a gyerkőcök meg is lovagoltak, utána közös mókázás következett (már akinek móka volt, nekem ugyan nem!) Volt a körhinta mellett egy olyan játék, hogy kis hajókba kellett beülni kettesével, majd az orrán lévő géppisztolyból vizet lőni a másik hajó utasaira. Na már most, én imádom a vizet meg minden, de nem ruhástól, és jobban preferálom ha fürdőruhában pancsikolunk benne és a hajam akkor lesz vizes, amikor én akarom. Itt kérem szépen még a "fesztung f@sz@" is vizes volt. Azt sem tudtam, hova tegyem le a fényképezőgépet, hogy ne érje el a víz.. Mindenesetre a kölykök élvezték. Íme néhány fotó:















Itt forgatták Az utolsó mohikán című filmet

Ez is az, de be nem mentünk



Az állatszeretet









Hazafelé megálltunk kajálni meg fagyizni. Ebédre hot dog, mi más, desszertnek pedig akkora adag fagyi, hogy azt hittem ki fog rajtam, de neeem :) Ha fagyiról, jégkrémről van szó, akkor nincs apelláta, mind elfogy :) 

Csoki fagyi mogyoróvajjal, tejszínhabbal, mogyoróval és koktél cseresznyével
 A nap jól eltelt, láttam szépet, ettem fincsit, egész jól éreztem magam, annak ellenére, hogy nem volt szabad program haha. Este vacsi, megint dumaparti, a kölyköket Edina rendezi, aztán végre szabadultam. Hiába vittem el a laptopot magammal, mégsem sikerült hasznát venni, először is az idő hiányában, másodszor meg azt hittem, hogy vége, kipurcan a masina. El kezdtem filmet nézni kikapcsolódás gyanánt (na jó, már meg voltam veszve az elmulasztott részekért a kedvenc sorozataimból :P) és a hang kb. 15perc után teljesen eltorzult, mintha robothang lett volna, a kép meg bekockásodott. Éreztem, hogy nagyon forró a gépem, mivel a szellőztető már sajna nem fért be, úgyhogy próbáltam lehűteni a légkondi elé tartva, de sajna nem sokat segített, így nem mertem használni (szóval elsősorban ennek köszönhető a lemaradás a bloggal).

Szerda
A reggelek kb. ugyanúgy mentek le, én csináltam mindent, ami a kölykökkel kapcsolatos, közben próbáltam besegíteni a nagyszülőknek is, hogy nehogy-már-mit-gondoljanak-rólam :) Erre a napra hajókázás volt betervezve Lake George-ban, de végül átrakták másnapra, mivel későn indultunk neki, és először látogatóba mentünk az előző au pair-hez, aki New York állam fővárosában, Albany-ban lakik. A csaj csak 2 óra körül ért rá, de mi már elindultunk dél előtt, ugyanis a család házakat nézegetett. Azt tervezik, hogy amikor majd apuka nyugdíjba vonul (3év múlva), akkor ők is elköltöznek az állam északi részébe, mivel ott az ingatlanok, az adók, a benzin, minden olcsóbb mint itt Long Island-en. Ez tök fura, hogy államon belül is mennyi különbség van. Szóval az a környék, ami nem messze van az előző au pairtől, az nagyon tetszik nekik és gondolták akkor kellemest a hasznossal alapon, egyúttal nézelődnek kicsit. Hát had ne mondjam, hogy micsoda paloták, villák vannak arrafelé. Gyönyörűséges környék, csendes, tiszta, zöld és a házak óriásiak! Képet nem tudtam csinálni, mert csak körbekocsikáztunk a környéken, és ismét csak a nyálam csorgattam... Majd elindultunk a csajhoz, de még nem volt otthon, így vártunk a kocsiban. Közben befutott a sógornő meg annak a pasija, így azok beengedtek minket. Szóval az előző au pair -innentől a nevén szólítva-, Paullin, azzal a szándékkal jött 2,5 éve az államokba, hogy férjhez menjen egy amerikaihoz. Ezt a tervét valóra is váltotta, és most Albany-ban lakik már a férjével, Greg-gel. Paullin Thaiföldről jött, és korábban már váltottam vele üzeneteket, nagyon aranyos, közvetlen lány. A házuk pedig készülőben van, vagyis felújítják, ami már most nagyon szuperül néz ki. Teljesen modern, minimál stílus, szuper színek, jó elrendezés. Míg nem ért oda, addig a sógornője, annak a pasija, és az anyósa tartott minket szóval, a kölykök meg itt is csak magukat adták. Majd befutott Paullin, a kölykök odavoltak érte, kaptak tőle ajándékot: a lányok egy-egy kutya alakú retikült, ami a továbbiak folyamán le nem szakadt róluk, mindenhová a nyakukban hordozták, a fiú meg egy tűzoltóautós puzzle-t. Gyors szia, hogy vagy, mi újság, f@sz@ a kecó, bla bla, majd elindultunk haza. Úgy volt, hogy bemegyünk valami helyre, ami egy western falucska lett volna, mindenféle szuper dologgal megspékelve, de sajna az okosok nem írták ki, hogy hét közben már zárva vannak, és nem lehet mókázni. Ezek után elmentünk kajálni. Végre, azt hittem helyben éhen halok, már kopogott a szemem. Persze, hogy az étlap első ajánlata, valami hiper-szuper burger volt, és ez után még vagy hat másik. Mivel gőzöm sem volt melyik milyen lehet, így ráböktem egyre, ami nem is volt olyan rossz, eltekintve attól, hogy a marhahús nem a kedvencem, és kicsit fura íze volt. Egyébként az egész vakáció alatt, minden étkezésemet a család fizette. Hm, szép is lett volna, ha elvisznek magukkal akaratom ellenére, aztán meg hagynak éhen halni :) Ekkor már 4óra felé járt az idő, ezért ütemeztük át a hajókázást másnapra, aztán innen már csak hazafelé mentünk, amit alig vártam. Szokásos esti rituálé, majd végre szabadultam.

Csütörtök
A 11.30-as hajóútra volt az időpont, úgyhogy 10körül elkezdtünk készülődni, reggeli miegymás, gyerekeket bepakolni, majd uccu neki Lake George. Jött nagyanyó, nagyapó meg Eugene (az unokatesó) is. Csodaszép kilátás nyílt a környékre, a távolban húzódó hegyekre, na meg már csak maga a víz is, ááá... imádom, de inkább meséljenek a képek szerintem :)

Ezzel a hajóval mentünk







Elég jó kis pecuk (házikók) vannak ott a vízparton..










Délután visszafelé megálltunk Lake Luzerne-ben a helyi tavacskánál fürdeni. A kölykök imádták, ki sem akartak jönni a vízből. Én passzoltam a fürdőzést, pedig volt vagy 600 fok, de gondoltam nem pucérkodok a család előtt rögtön. Kellemetlenül éreztem volna magam.. A helyes vízi mentő srác előtt éppen nem szégyenlősködtem volna, de így alakult a szitu. Én fényképeket szerkesztgettem, játszottam az iPodon, meg nézelődtem. Ebédre, vagyis jóval ebéd utánra mi más is lehetett volna, mint hot dog, aztán pár óra múlva már zúztunk is vissza nagyanyóékhoz.






Péntek
Mindenki összekaparta magát, elkészültünk, majd olyan 9körül útnak is indultunk, mert nem akartak későn hazaérni, és megint várt ránk egy újabb 5-6 órás kocsikázás... Megálltunk párszor, meg próbáltuk lefoglalni a kölyköket, de néha néha megvadultak már a fáradtságtól, én is elég nyűgös voltam, hát még akkor ők.. Délután 3körül érkeztünk meg, utána anyuka elszaladt a Boston Market nevű kajáldába vacsoráért. Te jóó ég, hogy az micsoda isteni egy étek volt... Oda még tuti elmegyek máskor magamban is, vagy másokkal, mert nagyon jó a kaja..

Szombat
Melózni kellett, amihez nagyon de nagyon nem vagyok hozzá szokva. Londonban mindig úgy volt, hogy az egész hétvége szabad, csak általában szombat esténként bébiszittelés -pedig akkor meg azért puffogtam. Most visszasírom rendesen, mert a hétvégék voltak az én menedékem, amire mindig vártam, hogy végre pihenés, aludhatok sokáig, vagy kimozdulás lesz a négy fal közül. Hát itt a hétvégéim igencsak megrövidülnek, ami nagyon zokon esik, de még így is befoghatom a számat, mivel nincs meg a 45óra, amit max. lehetne dolgozni. A másik oldala viszont, hogy nem kell szittelnem, így úgy fogom fel, hogy dolgozok szombaton, de utána mehetek széllel versenyt, nem fogok bepenészedni a szobámba minden áldott szombaton, és végre élhetek is egy kis éjszakai életet, amit Londonban nem tudtam az örökös szittelés miatt. Szóval eredetileg úgy volt, hogy 9-délig kellek, mert anyuka reggel yoga-ra megy, apukának meg hülye beosztása volt, meg vásárolni is ő ment, stb. Mindegy, megvolt a reggeli rutin, már amennyire ezt rutinnak lehet nevezni ugye, és én butus, azt hittem, hogy akkor majd  délben tényleg végzek. Ehelyett, senki egy büdös szóval nem mondta, hogy mehetek Isten hírével, hanem egész késő délutánig itt b@szt@m az eget velük. Ismét BBQ vacsora készült, apuka befogott segédkezni, én meg most, hogy mondjam neki, hogy had menjek már pihenni, meg had legyek már kicsit egyedül, ha neki(k) nem jut eszébe.. Eleve úgy voltam vele, hogy az első pár hétvégén próbálok majd minél több időt tölteni a családdal, hogy jobban megismerjük egymást, összeszokjunk a kölykökkel, de nekem már nagyon szükségem lett volna nem csak 1-2óra szabadidőre egész nap, és a családommal is jó lett volna beszélni, ami eleve elég nehezen megoldható az időeltolódás miatt, nemhogy ha még nem kapok szabad időt sem. Mire a vacsorának vége volt, alig bírtam visszatartani a könnyeimet. Már túl sok volt az egész, csak egyedül akartam lenni, senkihez sem szólni, úgyhogy elmentem sétálni itt a környéken. Valamelyest segített, mert ahogy megláttam az óceánt, a hullámzó vizet, ahogy esteledett és a hajók fényei tükröződtek a vízen.. jól esett nagyon az a nyugalom, ami az egészből áradt, plusz a befordulós zene a fülemben...

Vasárnap
Minden bú elszállt, mert végre kimozdultam otthonról. Még szombaton kinéztem a legközelebbi bevásárlóközpontot, amiben fellelhető az én szerelmem, a mindenem, a Hollister :) Már Londonból úgy készültem, hogy spórolok egy "kisebb" összeget, amit majd itt jól elköltök az imádott boltomban. Előző este lecsekkoltam az útvonalat, természetesen busszal (nagyon hozzá vagyok szokva London után a tömegközlekedéshez), majd hamar realizáltam, hogy itt bizony ez nem olyan jól működik, mint a briteknél. Szóval iPodon beállítottam mindent, ami ahhoz kell, hogy ne tévedjek el..
Reggel a tervezettnél hamarabb kivetett az ágy (értsd: hármas ikrek :S), úgyhogy szépen rendbe szedtem magam, elővettem az ünneplőst, majd mégsem busszal vágtam neki, hanem apuka felajánlotta, hogy elvisz kocsival. Aminek megörültem nagyon, de utána elgondolkoztam, hogy vajon hogyan fogok visszajutni. De!, mivel nem ejtettek a fejemre, feltaláltam magam :) Próbáltam memorizálni az utat (egész jól sikerült), apuka kitett az egyik bejáratnál (ekkor olyan 10 óra után járt az idő), majd bevetettem magam a rengetegbe. Na de mit ád Isten, alig megyek el 2-3 üzlet előtt, máris megcsapta az orromat Az Illat :) És már végem volt, csak mentem az illat után és hoppá, itt egy madárkás (néha így hívom a Hollistert, mivel egy madárka a jele :P) és már be is szippantott. Helyben végem volt. Aki ismer, az tudja, hogy képes vagyok órák hosszat (ezt szó szerint kell érteni) eltölteni bent, még ha nem is vásárolok :) Istenem, hogy mi boldogság öntött el azon nyomban.. Akkora leárazások voltak (és még mindig vannak), hogy alig bírtam cipelni a hirtelen összeszedett ruhadarabokat (utána persze szelektáltam), szépen kivártam a kilométer hosszú sort a próbafülkénél, közben eldúdolgattam magamban, stíröltem az eladófiúkákat. Itt megjegyezném, hogy fele olyan jól sem néznek ki, mint amilyeneket a londoni üzletekben véltem felfedezni.. Na hogy ne szaporítsam a betűket, íme a vásárfia:

Boldogságom forrása <3 (a táskán látható fiúval élőben is találkoztam :P)
A májusban nyílt Regent Street-i üzlet megnyitóján =)
Bőven maradt idő még más üzletekbe is bekukkantani, meg is korai vacsoráztam a Taco Bell-ben (ez egy mexikói gyorskajálda), majd eleget tettem a család kívánságának is, miszerint nézzek szét a telefonos szolgáltatóknál, mert minél hamarabb kell egy telefon, amin el tudjuk majd egymást érni. Ezt többször is hangoztatták, azt viszont egy árva szóval sem említették, hogy ezt majd vajon ki fogja fizetni.. Eszméletlen drága itt egy előfizetés, és a "feltöltős" sem sokkal olcsóbb. Szépen utána jártam mindennek, majd a legutolsó tűnt a megfelelő választásnak. Itt csak 25$-t kell fizetni havonta, korlátlan hívás és sms. Annyi a bökkenő, hogy csak simán sim kártyát nem árulnak (legalábbis nekem mindenhol ezt mondták) és meg kell vennem egy telefont a kártyával együtt. Hiába hoztam el az okostelefonomat, ami csodával határos módon itt is működik az otthoni kártyámmal (vagy lehet, hogy mégsem csoda, azért hívják okostelefonnak??), itt semmire sem megyek vele.. A srác nagyon jó fej, (nekem indiai vagy arab beütés ült ki rajta) tök aranyos, segítőkész volt. Mondtam neki, hogy most még csak érdeklődöm a lehetőségek után, aztán majd ha úgy van visszajövök. Beszélgettünk kicsit, majd gondoltam megkérdezem tőle, hátha tudja hogyan jutok haza. Vagyis a buszhoz, ami hazavisz. És tudta :) Nagyon szépen megköszöntem, majd jobbra el, és lecsúszott egy isteni finom white chocolate mocca frapuccino a Starbucks-ban :) Közben skype-oltam Anyukámmal, majd elindultam a buszhoz, ami 6 óra előtt nem sokkal indult, és az utolsó N19-es busz Babylon irányába. A megállóban 2 nénike várakozott, én leszólítottam az egyiket, aki egy kedves csoki néninek tűnt. És itt a pont, hogy csak tűnt, úgyhogy odébbálltam és a másik néni volt a befutó. Megkérdeztem, hogy jó helyen várakozok-e meg hasonlók, majd jól elbeszélgettünk. Előadtam neki, hogy új vagyok az államokban és most buszozok először, és hogy ha lehet akkor segítsen már. Mondta, hogy természetesen, de a buszsofőr is biztosan fog. Úgy is lett. A sofőrnek is ledaráltam a sztorit, aki először nem tudta merre van az arra, amerre én szándékszom menni, de leültem előre és minden oké volt. Ja, a buszjegy 2.25$ asszem, és csak apróban lehet fizetni, bedobálni, mint a játékgépekbe. Gőzöm sem volt mennyi apró van nálam, plusz még nem is ismertem a pénzeket, hogy melyik melyik, de belemarkoltam a tárcámba és beszórtam az összes apróvagyonomat. Nem volt elég, de intett a sofőr, hogy okéska :) Kérdezte, hogy tudom-e a megálló nevét, ahol le kell szállnom, majd mondtam, hogy nem, de felismerem a környéket, úgyhogy nem gond. Egy jó 15perces buszozás után kezdett ismerőssé válni a dolog, úgyhogy odaléptem a sofőrhöz és mondtam a szomszédos utcák nevét, amit az iPodon láttam, és végül megláttam a megállót, pont akkor be is mondta a nevét, amit jól megjegyeztem, majd sűrűn hálálkodva megköszöntem a segítséget. Zene be, majd boldogsággal telítve suhantam haza..

xoxo E


10 megjegyzés:

  1. Szia!

    Tetszik a blog :)

    Jó kis alapdarabokat sikerült összeválogatni! Hord őket egészséggel! A boldogság forrás már meg van, így tovább a többivel is! :)


    Szép Szeptembert!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Fruzsi :)
      Köszönöm szépen a kommentet és azt is h olvasol. Igen, pont ilyen alapdarabokra volt szükségem, súlyhatár miatt nagyon kellett ám szelektálni idefelé :)
      Még remélem lesz egy pár meleg hétvége és ki tudom használni az óceán közelségét ;) Neked is szép szeptembert kívánok!

      Törlés
  2. Szia Edinám!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Csak rápislantottam a blogra, hogy mizu. Ma takarítunk meg csináljuk az udvart szóval csak később tudlak elolvasni, de azon két ínycsiklandozó fickón már megállt a tekintetem :D

    Addig is puszi
    melcsii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Melcsi :)
      Csak nyugodtan. Igen a két fiúka megérne egy hét ajtó csapkodást :P Vagy hogy is mondják mifelénk.
      Puxi

      Törlés
  3. Dinuskam!Micsoda vasarfiakra tettel szert es a welcome pakkod sem rossz :))
    Olyan jo, hogy ertesulok mindenrol Veled kapcsolatban. Ez forditva nem mondhato el, de ha tortenik valami fontos esemeny irok... puszillak

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nócóóó :) Bizony már nagyon szükségem volt arra a vásárfiára :P Örülök, h olvasol, de azt a skype-ot is igazán megcsinálhatnád már!! ;) Majd adj valami update-et magatokról azért. Pusszancs

      Törlés
  4. Hallod Kiscsillag! Szeretném már a többi élményeidet is olvasni:) Anya

    VálaszTörlés
  5. szia

    Vivi blogjan keresztul talaltam rad veletlenul.... csak annyit akartam mondani hogy udv Amerikaban, remelem jol fogod magad itt erezni. En NYC -ben laktam 7 evig, aztan 1.5 evig Washington DC-ben. Most egy even pedig mar Houston, TX-ban. Ja es amiert belekezdtem a komment irasba az az hogy Lake George-on volt az eskuvom :-) valoban nagyon szep kis hely.
    na tovabbi jo bloggolast neked :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen az üdvözlést és a kedves szavakat! Wow, akkor már egy jó ideje itt ragadtál :)
      Lake George-on volt a host szülők lagzija is, méghozzá egy hajón. Tényleg gyönyörű hely, nagyon tetszett nekem is :)

      Törlés